A Kingdom Hearts III nem a sorozat végét jelenti

2013. július 29.
1.9111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Kingdom Hearst sorozat immáron több, mint tíz éves lévén, hogy az első játék még anno 2002-ben jelent meg és eddig megélt 2 fő epizódot és számos spin-off részt és nemrégiben jelentették be a Kingdom Hearts III-at, mely a trilógia végét jelenti, de nem a sorozatét.

Tetsuya Nomura, a sorozat készítője a Los Angeles Times-nak nyilatkozott melyben kifejtette, hogy a harmadik rész megjelenése nem a sorozatot zárja le, hiszen kapunk még Kingdom Hearts játékot.

A fő játékszálon végül is ez a harmadik játék és 10 év telt el. Én nem nevezném trilógiának. Van számos spin-off része. A Kindom Hearts 3-ban az eltelt tíz év alatt a karakterek harcoltak és ebből következtethetünk valamire. Ez a terv. Ám a sorozat folytatódik. Csak az ellenfél, akivel az elmúlt tíz évben harcoltak, az ő története ér véget.

Tehát, aki szereti a Kingdom Hearts sorozatot, az örülhet, mert kapunk még belőle több részt.

A Kingdom Hearts III egyébként Xbox ONE-ra és PlayStation 4-re fog megjelenni, ám megjelenési dátumot még nem közöltek.
4 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Aki szereti ezt a játékot, játékstílust, az gondolom nagyon örül a hírnek, hogy nem az utolsó epizód jelent meg.

válasz erre

darkomen

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

richie8 írta:
Nem ismerem a játékot, de kicsit a Final Fantasy régebbi részeire hajaz.
közel áll hozzá... szokták úgy is jellemezni, mint a Final Fantasy keveredése a Disney világával

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Nem ismerem a játékot, de kicsit a Final Fantasy régebbi részeire hajaz.

válasz erre

jezzahun

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

ez már nagyon jó hír!!!!!

válasz erre
Kingdom Hearts 3
18.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaManiac profiljamarco profilja