A Killzone 3 zenéit is Joris De Man írja

2010. augusztus 24.
1.7291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Killzone-sorozat legújabb tagja alighanem nagyobb durranásnak ígérkezik, mint a második epizód által gerjesztett detonáció, hiszen a Sony óriási felhajtást kerít a program köré, és ami a legjobb, hogy még mindig nem tudunk róla mindent, így meglepetések egészen a jövő évre esedékes megjelenésig érkezhetnek.

Jutott egy például a mai napra is, bár az előző részben nyújtott kiváló munkája miatt számíthattunk rá, de immáron végre hivatalos, Joris De Man komponálja majd a Killzone 3 zenéit is.

A széria második epizódjában felcsendülő dallamokért is felelős úriember a múltban egy Iver Novello díjat is kapott - éppen a Killzone 2-ben nyújtott kiváló teljesítményéért -, ami saját bevallása szerint nem csak meglepte, hanem jelenleg ösztönzi is arra, egyre jobb és jobb zenéket írjon. Joris rendkívül boldog, hogy a Guerrilla ismét felkérte őt a zenei anyag elkészítésére, és Mathijs De Jonge, a projekt direktora is kellő lelkesedéssel nyilatkozott az eset kapcsán, így a gyümölcsöző kapcsolatból nagyon reméljük, hogy újfent kiváló munka születik, hogy a Killzone 3 se szenvedjen hiányt a jó dallamokból.

2 hozzászólás

skyman

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Én teljesen feleslegesnek tartom a játék alatti zenét. Az tény, hogy keletkezett már igy sláger, amit játék alá szántak és késöbb hatalmas sikere lett. De én alapból semmien játék alatt nem szeretek hallgatni zenét, tehát nekem teljesen mindegy, hogy ki írta a zenét.

válasz erre

Vendég

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Nagggggyon zsír!

válasz erre
Killzone 3
13.500 Ft-tól
kövesd a játékot!

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljatotyak profiljaWickedSick profiljaRobi022 profilja