A Hello Games szerint tévedés a Joe Danger 2: The Movie megjelenési dátuma

2012. július 06.
1.5881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Hello Games legfrissebb információi szerint óriási tévedés volt az Xbox.com által néhány órával ezelőtt napvilágra hozott Joe Danger 2: The Movie megjelenési dátum, amely augusztus 29-re tűzte ki a játék premierjét.

Az említett magazin források nélkül dolgozott, így az illetékesek nyilatkozata után nyugodtan hihetjük azt is, hogy a lap újságírói csak a hasukra csaptak, így kerítve maguknak egy kis hírverést. Sean Murray, a stúdió vezetője szerencsére a tőle megszokott lazasággal reagálta le a történéseket.

Állítása szerint a megjelenési dátum nem valós, csak egy baleset eredménye. Ha ugyanis a dátum korrekt lenne, arról minden bizonnyal ő is tudna, arról nem is beszélve, hogy a játékkal is egy kicsit jobban kellene állniuk, mint ahogyan most állnak.

Murray természetesen nem aggódik a fejlesztés miatt, állítása szerint amikor befejezik, akkor befejezik, nem stresszelik magukat emiatt. Ez aztán a laza hozzáállás, de reméljük azért, hogy az ősz folyamán így is megjelenhet majd a Joe Danger 2: The Movie.
Joe Danger 2: The Movie megjelenési dátum, amely augusztus 29-re tűzte ki a játék premierjét.'>
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 20 napja

Én meg azt se tudom mi ez

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 21 napja

Reméljü bizony. Várom!

válasz erre
Joe Danger 2: The Movie
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profiljaDav2377 profilja