A hardcore címek helyett a közösségi játékokra koncentrál a jövőben a Cave

2012. január 13.
1.6151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Komolyabb profilváltáson fog keresztülmenni a jövőben a Japán Cave fejlesztőcsapata, tudtuk meg a srácok legfrissebb üzleti jelentéséből, amely alapján nem csak az derült ki, hogy komolyabb veszteségeket könyvelhet el a cég, hanem az is, hogy az elkövetkezendőkben nem kívánnak már hardcore címekkel foglalkozni.

Ugyan a Cave csapata a múltban sem volt az az AAA kategóriás hardcore alkotásokat fejlesztő brigád, de például a DonPachi és a DeathSmiles játékokkal igencsak jól elszórakoztunk a múltban.

A jövőben azonban az efféle platformereket is mellőzni fogja a Cave, hiszen állításuk szerint csak és kizárólag közösségi játékokkal akarnak foglalkozni, hiszen a jelen időkben ebben látja a nagy pénzt a csapat.

Természetesen egyáltalán nem kizárt, hogy a jövőben még klasszikus értelemben vett videojátékokkal is szolgálnak majd a japánok, lévén hivatalos álláspontjuk szerint egyelőre csak "szüneteltetik" efféle tevékenységeiket, de a közeli jövő garantáltan a közösségi alkotásoké lesz a Cave számára.
1 hozzászólás

Vendég

13 éve, 4 hónapja

Frankón soha nem hallottam róluk, olyan nagyon nem fognak hiányozni...mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaManiac profiljamarco profilja