A FOX Engine-t használja a PES 2014

2013. március 15.
2.1901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy az Edge magazinnak adott interjú során Kei Masuda, avagy a Pro Evolution-sorozat kreatív producere elmondta, hogy óriási változásokat hajtanak végre a széria legújabb évadját tekintve, ami többek között például már next-gen konzolokra is elkészülhet.

Hogy ezt maradéktalanul meg tudják valósítani, Masuda szerint mindenképpen szükségük volt egy új grafikus motorra, ám már a korábbi generációváltásnál is rendkívül nehezen örökítették át saját fejlesztésű engine-jüket, most pedig egyenesen lehetetlenség lett volna kivitelezni ezt a műveletet.

A producer szerint éppen ezért egy új grafikus motor mellett döntöttek, ami meglepő módon nem lett más, mint a Hideo Kojima által megálmodott FOX Engine, ami várhatóan az új Metal Gear epizódokat is meg fogja hajtani. Ezek után jók a kilátásai a PES 2014-nek, nem igaz?
8 hozzászólás

fabre

12 éve, 20 napja

Vendég írta:
Nem hiszem. Sőt remélem a Fifa lassan befejezi a pályafutását!röhögő smiley
Arra várhatsz.menő smileyröhögő smiley

válasz erre

fabre

12 éve, 20 napja

Vendég írta:
Sok mindenben előrébb van a Fifa, egy valamit kivéve: a játékélményt.
Fú..hát ezzel nagyon nem értek egyet.kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 20 napja

Sok mindenben előrébb van a Fifa, egy valamit kivéve: a játékélményt.

válasz erre

Vendég

12 éve, 20 napja

Imádom a Pes-t,de valóban nem árt már egy kis ráncfelvarrás,mert néhány dologban már előrébb jár a Fifa.

válasz erre

Vendég

12 éve, 21 napja

fabre írta:
Remélem a Fifa alá is új motort raknak. Ez a mostani sem lenne rossz, de sok fórumon olvastam meg a saját gépemen is észrevettem, hogy utálja az AMD-t. Mikroszaggatásokat csinál meg ilyen hülyeségei vannak.
Nem hiszem. Sőt remélem a Fifa lassan befejezi a pályafutását!röhögő smiley

válasz erre

fabre

12 éve, 21 napja

Remélem a Fifa alá is új motort raknak. Ez a mostani sem lenne rossz, de sok fórumon olvastam meg a saját gépemen is észrevettem, hogy utálja az AMD-t. Mikroszaggatásokat csinál meg ilyen hülyeségei vannak.

válasz erre

Vendég

12 éve, 21 napja

Vendég írta:
Kíváncsi vagyok milyen újdonságot tud hozni egy új grafikus motor.... Így is rengeteg van..
Semmilyet. Csk ingyen van nekikröhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 21 napja

Kíváncsi vagyok milyen újdonságot tud hozni egy új grafikus motor.... Így is rengeteg van..

válasz erre
Pro Evolution Soccer 2014
6.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja