A finnek elárulva érzik magukat a Nokia leépítései miatt

2014. július 20.
1.4741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Finnország korábban igazi büszkeségként tekintett a Nokia-ra, mely uralta a mobiltelefonok piacát, azonban az okostelefonos korszak megjelenésével óriásit bukott a vállalat.

Olyannyira lesüllyedtek, hogy a Microsoft be is kebelezte őket, a redmondiakra pedig eleinte egyfajta megváltóként tekintettek, mostanság azonban a leépítésekkel és átszervezésekkel kapcsolatos hírek hallatán sokan elárulva érzik magukat. A témával már a finn felsővezetés is foglalkozott, ahogy hazánkban is kormány általi beavatkozást eredményezett a komáromi gyár bezárása.

Antti Rinne, a finn gazdasági miniszter igen komoly kijelentést tett egy gazdasági lapnak, hiszen elmondta, hogy szerinte elárulták őket. Ő ugyanis úgy tudja, hogy amikor az Nokia-Microsoft üzlet megköttetett, akkor ígéretbe kapták, hogy a vállalat elkötelezett marad a finn szakértelem iránt, ennek ellenére az utóbbi időben nagy leépítések voltak és vannak. Ettől függetlenül számos finn településen van még jelen a Nokia, de korántsem olyan rózsás a kapcsolat, mint mondjuk 10 éve.
10 hozzászólás

kpal

5 éve, 5 hónapja és 1 napja

elég lett volna olyan biznisz amiben csak Rendszert vásárolják MS-től .

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

NomarCube írta:
Szerintem erre ők is gondoltak. És ami azt illeti nem adták el az egész céget.
Érdekes, hogy mégis azt tesz az MS, amit akar... Akkor valamit elrontottak az eladásnál. Oroszok is eladták a Ladát, de most készül feltámadni, mint orosz márka.

válasz erre

gokuvsvegita

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

rDAVE írta:
Azért lehet más is megvette volna vagy például nem az egész céget adják el, hanem egy nagy részét, akkor talán kevesebbet fizetett volna a Microsoft, de ők is beleszólhatnának az ügyekbe.
Gondolom, az ms mondott egy nagy összeget amit a nokia nem utasított el.

válasz erre

NomarCube

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

rDAVE írta:
Azért lehet más is megvette volna vagy például nem az egész céget adják el, hanem egy nagy részét, akkor talán kevesebbet fizetett volna a Microsoft, de ők is beleszólhatnának az ügyekbe.
Szerintem erre ők is gondoltak. És ami azt illeti nem adták el az egész céget.

válasz erre

Gonzo

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

Így rögtön áthangolhatják a napokban körbement "Steve Jobs nyírta ki a Nokiát és a finn gazdaságot" hisztit.

válasz erre

totyak

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

Nem ígéretet kellett volna kérni, hogy a Microsoft elkötelezett marad, hanem szerződésbe fektetni. Erre mondják, hogy a szó elszáll, az írás megmarad.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

gokuvsvegita írta:
Hát kicsit tényleg ilyen a helyzet.
Elbukott a nokia és nem tehettek mást.
Azért lehet más is megvette volna vagy például nem az egész céget adják el, hanem egy nagy részét, akkor talán kevesebbet fizetett volna a Microsoft, de ők is beleszólhatnának az ügyekbe.

válasz erre

gokuvsvegita

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

rDAVE írta:
Kellett nektek az ördöggel üzletet kötni.
Hát kicsit tényleg ilyen a helyzet.
Elbukott a nokia és nem tehettek mást.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

Kellett nektek az ördöggel üzletet kötni.

válasz erre

fantis6

5 éve, 5 hónapja és 2 napja

igy igaz, Elop a trójai faló mindent megtett hogy MS-é legyen a Nokia

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljamarco profiljaShade profiljarDAVE profiljagery1113 profiljababem profilja adambalonyi profiljaHellblade profilja