A FIFA-sorozat mintájára szeretne évenként újabb epizódokat gyártani az F1-hez a Codemasters

2010. szeptember 27.
1.9221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A néhány nappal ezelőtt megjelent F1 2010 alighanem fenekestül forgatta fel az autóversenyzős játékok piacát, hiszen a bevett sorozatok mellett végre egy kis friss hús is került a körforgásba, és bár a múltban nem egyszer láthattunk már Formula 1-et mintázó videojátékot, olyant, mint amit a Codemasters életre hívott, aligha.

A kritikai sikerek mellett a fanatikusok is zsákszámra hordták haza a játék dobozkáit, ennek fényében talán nem is lehet kérdéses, hogy a Codemasters szeretné folytatni a sorozatot.

Ráadásul nem is akárhogyan! A program dizájnere, avagy Steven Hood ugyanis úgy nyilatkozott a Play.tm munkatársainak, hogy szeretnének egy olyan szériát kialakítani a F1-ből, mint amilyen az Electronic Arts-nak a FIFA, tehát egy évenként friss epizóddal gyarapodó franchise a cél, ami egyelőre kérdéses, hogy mennyire jó ötlet, de ha sikerül esztendőről-esztendőre kellő mennyiségű friss tartalommal felruházniuk az illetékeseknek az alkotást, akkor tárt károkkal várjuk a jövőre érkező F1 2011-et, majd a két év múlva esedékes F1 2012-t, és így tovább. Lesz tehát folytatás, ebben már most biztosak lehetünk!
4 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 8 hónapja és 25 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

14 éve, 8 hónapja és 25 napja

Szintén nagyon jó ötletnek tartom, csak kicsit jobban kéne megoldaniuk, mint ezt a mostani epizódot. Az rendeben van, hogy gyönyörű a játék, de bizony vannak benne hiányosságok bőven.

válasz erre

skyman

14 éve, 8 hónapja és 25 napja

Hát szentem az volna az alap, hisz mindig vannak uj versenyzök meg uj pályák!

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ez nagyon jó hír!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja