A Fez is csak jövőre jön

2010. október 03.
2.7371
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
Emlékszik valaki a Fezre? Ez most nem az arab tökfödő, és nem is város Marokkóban, ez az a fantasztikus ötleteket felvonultató platformjáték amelyet a Polytron független fejlesztőcsapat készít már egy ideje.

Eleinte 2009, majd 2010 volt a megjelenési dátum, és bár eddig is lehetett számítani hogy csak jövőre jelenik meg a játék, ez most már száz százalék. A Polytron az ötletes "valamikor a jövőben" szlogent használta a legtöbb esetben, mintha előre érezték volna, hogy nehézségekbe ütköznek, de Phil Fish szerint így legalább nem kellett hazudniuk.

Fish a játék egyik vezető fejlesztője, aki a napokban elárult néhány információt a még mindig készülő játékról. Eszerint a főszereplőt Gomeznek hívják, aki egy misztikus utazásra indul a harmadik dimenzióba, ahol mindenféle csínytevéseket kell majd végrehajtani vele. A játék kegyetlenül kihasználja majd a 2D/3D lehetőségeit, és a pályák is nyakatekertek, első pillantásra lehetetlennek tűnnek majd. Gyakran fogunk absztrakt, sőt kifejezetten paradox környezetben forgolódni. Ha pedig valaki kíváncsi rá miket is lehet művelni az emberi szemmel 2D-ben is ajánlom Maurits Cornelis Echer fantasztikus rajzait.

A játék kizárólag Xbox 360-ra érkezik, méghozzá letölthető verzióban.
2 hozzászólás

Shade

14 éve, 7 hónapja és 25 napja

Ez a kép a játékról van? Remélem nem mert egy ilyen játék amigára való...ha csak xboxra akarják kiadni komolyan elment az eszük. Me ez a psp-s szintet nem üti meg.

válasz erre

totyak

14 éve, 7 hónapja és 25 napja

De kár, hogy csak dobozra jön. Pedig a leírtak igencsak felkeltették az érdeklődésemet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja