A felhő alapú technológia reformációjára készül a Square Enix

2013. november 05.
2.2711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Megdöbbentő hírek érkeztek a Square Enix háza tájáról, Jacob Novak, avagy a cég igazgatója ugyanis a Polygon magazin újságíróinak megerősítette, hogy vállalatának egyik kitűzött célja, hogy megreformálják a felhő alapú technológiát, ami egyre népszerűbbé és elterjedtebbé válik a játékiparban.

Az egyelőre még csak Project Flare névre keresztelt szolgáltatás a direktor szerint alaposan különbözni fog a Gaikai és az OnLive rendszerétől, hiszen az ő elképzelésük szerint nem csak egy újabb lehetőséget, egy terjesztési modellt álmodtak meg a játékiparnak, hanem egy igazi technológiai újdonságot is.

A Square Enix szerint a Project Flare keretein belül az a céljuk, hogy szerverek egy csoportját összekapcsolják egy nagy virtuális szuperszámítógéppé, aminek köszönhetően a felhasználók számára még a legbonyolultabb számítások is könnyedén kivitelezhetők lesznek a felhőben, ami természetesen megmutatkozik majd a videojátékok teljesítményén is.

A Square Enix az újságíróknak több bemutatót is tartott a Project Flare prezentálására, így az egyiken a Deus Ex: Human Revolution egy saját tech demója került a középpontba, amelyben egy óriási, több száz méter magas és több ezer kartondobozból álló tornyot döntöttek össze úgy, hogy a valós időben történő animáció csak minimális mértékben befolyásolta az fps-számot. Vajon a Square Enix hozhatja el a felhő technológiai forradalmát?
10 hozzászólás

kpal

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

és mennyia késése a felhőnek? itt már nem lagolás mosolygó smiley

válasz erre

I3enG

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

lehet ez ázsiában meg amerikában lehetséges, de itthon leolvadnak a vezetékek ilyen netes forgalomtól

válasz erre

Alice

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

hm.... meglássuk mit hoznak ki ebből a projektből, addig inkább nem alkotok véleményt röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Eddig sem a számítási sebességgel voltak gondok egy ilyen rendszernél, hanem a távolságokkal.

válasz erre

kylx

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

juhaszandor írta:
Nekem jobban tetszett az az ötlet, hogy más platformok játékait futtassuk felhő alapú technológia révén a gépünkön vagy én konzolunkon. Azt nem tudom, hogy épp erre a lehetőségre mekkora lesz az igény.
ha a haver XBOXán meg akaro mutatni, hogy odahaza milyen cuccokat szereztem PCn? Szerintem van igény

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Az ilyen technológia sosem lesz elég kiforrott és elterjedt, mert az a hardwer gyártóknak nagy érvágás lenne. Valahogy kibulizzák, hogy ne legyen annyira népszerű a játékosoknál.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nekem jobban tetszett az az ötlet, hogy más platformok játékait futtassuk felhő alapú technológia révén a gépünkön vagy én konzolunkon. Azt nem tudom, hogy épp erre a lehetőségre mekkora lesz az igény.

válasz erre

fantis6

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

jó az ilyenféle haladás,igy nem lesz feltétlenül szükség állandóan erősíteni a gépet

válasz erre

Lac

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
Miért, a többi szolgáltatás nem így működik?
Gondolom azoknak nincs ekkora kapacitása.

A Squere Enix nem találta fel a spanyol viaszt, de tetszik az ötletük.

válasz erre

Vendég

11 éve, 4 hónapja és 9 napja

Miért, a többi szolgáltatás nem így működik?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja