A fejlesztés korai szakaszába lépett a Sonic 4: Episode 2

2011. március 02.
2.2211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az epizodikus megjelenésbe számtalan fejlesztőcsapat bicskája beletörött már, elég csak a Valve esetére gondolni.

Bár talán nem fog ilyen csúfos kudarcot vallani a Sega csapata, az biztos, hogy már most el vannak késve a Sonic 4 következő epizódjával, amely úgy lett volna hatásos, ha maximum 1-2 hónapos várakozási idő lett volna a részek között, ennek ellenére a még tavaly megjelent Episode 1 után csak most jelentették az illetékesek, hogy megkezdték a második felvonás fejlesztési munkálatait.

Hogy pontosak legyünk, a hivatalos Sega fórumon azt a rövidke bejegyzést találhattuk, hogy a Sonic 4: Episode 2 belépett a fejlesztési fázis korai szakaszába, ami tulajdonképpen csak szépítése annak a ténynek, hogy az illetékesek még csak most álltak neki a munkának. Az információkat egyébiránt a projekt menedzsere, Ken Balough osztotta meg velünk, aki elárulta, hogy a Sega európai és amerikai divíziója összefogva dolgoznak a következő Sonic 4 epizódon. Megjelenési dátum és egyebek egyelőre még nem hangzottak el, de már most félünk a csúszásoktól.

2 hozzászólás

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 3 napja

igazad van vendég röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 8 napja

Sonicból sosem elég!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaManiac profiljamarco profilja