A Devil May Cry fejlesztő szerint a férfiembert nem csak "nagy dudákkal" lehet levenni a lábáról

2012. március 21.
1.8751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Tameem Antoniades, a Ninja Theory design főnöke úgy véli, a Capcom-féle szériának túl kéne már lépnie a maga "cicis stratégiáján", hiszen mint mondja, a felnőtt közönség megkörnyékezésének nem ez a legjobb módja.

A Devil May Cry rebootja Antoniades nyilatkozata alapján "új dolgokat" is hozzáad majd a címhez, hanem az építkezéshez bizony rombolnunk is kell - mely rombolást a DmC esetében olybá tűnik, a grandiózus cicik sínylik meg.

A design főnök biztosított minket arról, hogy semmi személyes ellenszenvet sem érez a nagy mellekkel szemben, ugyanakkor a franchise vonzerejének érdekében úgy véli, kénytelenek valamivel józanabbul bánni a női idomokkal:

Ha valóban igaz, hogy a konzolos játékosok átlaga 30 éven felüli - ami meggyőződésem -, nos akkor nem élhetsz ilyen olcsó trükkökkel azért, hogy az embereket rábírjad a játékod megvételére.

Nincs semmi gondom a nagy mellekkel - most is szívesebben hajtanám a fejemet egy szép párra - de amennyiben más szinteken szeretnél ösztönözni valakit, akkor van erre jobb mód is. A filmsztárokkal ugyanez a helyzet; a nők, akiket az emberek igazán vonzónak találnak, leggyakrabban nem óriási mellekkel vannak megáldva. Más szinteken kell vonzónak lenned.

Az Enslaved Tripje esetében is ezt tettük. Az emberek imádták, és nem az óriási dudái, meg a magassarkúja miatt, sokkal inkább azért, mert olyan nő hatását keltette, aki akár a te barátnőd is lehetne. Ez számomra sokkal attraktívabb, mint egy nagyágyúval rohangáló prostituált. Ezzel nem akarom degradálni a prostituáltakat - ez is a kereskedelem egyik formája.


Antoniades a továbbiakban kijelentette, hogy bár a fanok időnként felbőszülve fogadják a címben eszközölt változtatásokat, mindazonáltal ők "olyan érdekes dolgokat adtak a sorozathoz, amilyeneket sosem kaphattunk volna a Capcom Japantől".
10 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 3 hónapja és 12 napja

Én egyetértek vele... Felesleges ilyen "olcsó" trükkökkel megpróbálni eladni egy játékot. Ők Heavenly Sword-nál se ezt erőltették, hanem inkább egy szimpatikus női karaktert alkottak. mosolygó smiley De pl az új Tomb Raider-ben is visszább vették Lara méreteit, és szerintem így még szebb is.
Viszont van olyan játék, amit tényleg csak így lehet eladni, mint az X-Blades és folytatása a Blades of Time, bár az utóbbiban is visszább vettek némileg.

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Én nem szeretem a női karaktereket a játékban de szivesen megsasolom én is az adotságaikat!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Shade írta:
Sokak szerint elég fontos. Ismerek olyat aki az obliviont és a skyrimet nem tudja végig vinni nude mod nélkül. Bár én is gyakran kezdek női karaktert egy játékban, elvégre szivesebben nézek játékmenet közben egy csajt hátulról.
Na de nemár egy mell?meglepett smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Sokak szerint elég fontos. Ismerek olyat aki az obliviont és a skyrimet nem tudja végig vinni nude mod nélkül. Bár én is gyakran kezdek női karaktert egy játékban, elvégre szivesebben nézek játékmenet közben egy csajt hátulról.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

nem értem miért ilyeneken rugóznak... nem hiszem hogy a csöcs a legfontosabb egy játékban...meglepett smiley

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Hát igen. A GTA-ban is szivesebben verem, a nagy mellü feka babákat. Hogy vissza adja a dohányt, a numera után.mosolygó smiley Ez a Dante gyerek, nem egy férfi gamer csalogató látvány. Tomb Raider Angel of Darkness-ben, meg az ellenszenves férfi karaktert, többször sétáltattam a szakadékba, mint a 20 literes tejes zacskókkal megáldott Larát. Ha sz*r valami , mint az a régi BMX-es pornó játék, amit a nudista BMX-es csajok vittek el a hátukon, akkor jól jön az ilyesmi. A nevére sajna már nem emlékszem. A jó cuccnál, nem kell ilyen trükk.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Eddig se játszottam vele, ezután sem fogok. Nem a karakter dönti el szerintem...

válasz erre

Cpt_Nihil

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Hát már a csecseket is megvonják tőlünk?!meglepett smileymosolygó smiley
Úgy néz ki [napszemüveget felvesz], ez a DMC nem lesz egy igazi csöcsebecse... [YEEEAAAAAAAAAAAAH!]

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Hát már a csecseket is megvonják tőlünk?!meglepett smileymosolygó smiley

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 15 napja

Félrebeszél. Engem igenis a csöcsök fognak meg egy játékban.nyelvnyújtó smiley

Lásd Blur, Split/Second, GTA4...mosolygó smiley

válasz erre
DmC: Devil May Cry
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja