A Destiny öt nap alatt 325 millió dollárt sepert be

2014. szeptember 17.
1.6361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manter profilja, adatai
Manter
A Bungie MMO lövöldözős játéka egyre csak erősödik és most már hivatalosan is minden idők legjobb eladású új franchise-a, ráadásul a Destiny növekvése továbbra is folytatódik.

Az Activision bejelentette, hogy a Destiny több, mint 325 millió dollárt gereblyézett össze világszerte az első öt napon.

A játékosok eddig 100 millió órát írtak a játék naplójába az első hét végére, 137 millió aktivitással helyett foglalva. A hét elején már bejelentették, hogy Angliában ez volt minden idők legnagyobb játékindítása, szóval nem olyan meglepő, hogy az új cím folytatja a tarolást.

Mindazonáltal érdekes, hogy továbbra sincsenek konkrét eladási adatok. Hiszen az év elején a Ubisoft a Watch Dogs megjelenése után egy héttel már bejelentette, hogy négy millió példány kelt el az első körben. Még tisztázatlan, hogy az Activision miért hallgat a témában.

Amit konkrétan tudunk a Media Create jelentéséből, azok a japán számok, ott a játékból 140,780 példány kelt el a Sony konzoljain, ugyanis Japánban a Destiny egy PlayStation-exkluzív cím.
Destiny növekvése továbbra is folytatódik.'>
9 hozzászólás

totyak

10 éve, 4 hónapja és 7 napja

Mondjuk arról (tudomásom szerint) semmit nem tudunk, hogy a gyártás, a reklámok, stb. mennyibe fájtak, szóval nem biztos, hogy olyan nagy dolog ez a szám.

válasz erre

zender

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ahhoz képest hogy 500 milliós értékben csücsül a boltokban, ez nem olyan nagy eredmény nem? Vagy rosszul gondolom?

válasz erre

Mordorer

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

kylx írta:
És ha minden platformra jött volna, akkor még durvább siker lett volna.
Jönni fog az előbb utóbb PC-re szerintem.

válasz erre

Yanez

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

Akárcsak a WD esetében, itt is hype a lelke mindennek. röhögő smiley Persze nem rossz a stuff, de az eladások közel sem a minőségét tükrözik.

válasz erre

kylx

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

És ha minden platformra jött volna, akkor még durvább siker lett volna.

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ronalddo írta:
Ps exkluzív Japánban? meglepett smiley Az durva, nem tudtam.
Japánban a ps tisztán piacvezető, ott nem konkurencia neki az xbox.
Aztán ha fizet nekik egy kis mellékest a sony, akkor mindenkinek megéri a játékosokat kivéve.

válasz erre

Ronalddo

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ps exkluzív Japánban? meglepett smiley Az durva, nem tudtam.

válasz erre

kpal

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

most mar csak a kassza csengését élvezik röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 4 hónapja és 8 napja

wow, az nagyon sok pénz kezdetnek meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre
Destiny
9.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja