A Dead Island fejlesztők bocsánatért esedeznek a szexista scriptért

2011. szeptember 10.
2.7201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Többen is találtak egy különös kódot a nemrégiben megjelent Dead Island-ben, amely először döbbenetet, majd kisebb felháborodást váltott ki a közönségből.

Egy ideig fogalmuk sem volt, milyen indíttatásból került a játékba egy olyan kódsor, amely egy "Feminist Whore" (feminista k*rva) nevezetű skillre óhajt utalni, tehát nem maradt más, mint a szexista jelzővel való hajigálás. A Techland azonban hivatalosan is a bocsánatunkért esedezik, mondván: ez egy belső poén, és senkit sem kívántak megsérteni vele.

"Megtudtuk, hogy a Dead Island egyik hátramaradt debug fájlja tartalmaz egy nem éppen helyénvaló belső scriptet, amely az egyik karakter készségét nevezi meg. Ez megbocsáthatatlan módon elkerülte a figyelmünket, és a játékkal együtt kiadásra került" - áll a nyilatkozatban.

"A kérdéses sort egyik programozónk pusztán egy személyes poénnak szánta. A skill valójában egy teljesen más in-game nevet visel, és a script hivatkozása is megváltozott. Ami hátramaradt az nem más, mint egy eldugott hibakeresési funkció maradványa. Ez csak egy magyarázat, és semmiképp sem mentség."

A Techland-et olyannyira megérintette az eset, hogy a hibát ellensúlyozandó, rögvest bejelentett egy DLC-t, ami várhatóan szeptember vége felé bukkan majd fel.
Dead Island-ben, amely először döbbenetet, majd kisebb felháborodást váltott ki a közönségből.'>
5 hozzászólás

marco

13 éve, 8 hónapja és 9 napja

gymtonic74 írta:
A moderator mindig resen van. Ja, hogy a gep vegzi. Csak a resbol ne legyen baj.
A Nagy Testvér mindent lát!mosolygó smiley

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 8 hónapja és 9 napja

A moderator mindig resen van. Ja, hogy a gep vegzi. Csak a resbol ne legyen baj.

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 8 hónapja és 9 napja

Egy olyan jatekban, ahol valamikor tisztes polgari eletet elo benszulotteket kell, halomra me****olni. Meg ha most zombik is. Felvetodik bennem, bagoly mondja verebnek hogy nagy feju. Bele lehet kotni mindenbe. Csak akarat kell hozza. Pedig mar kezdtem orulni hogy valamilyen izgalmas bonusz feladat lesz, amit erdemes vegrehajtani.

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 10 napja

Azért remélem ennél nagyobb gond nincs vele. Hétfön veszem meg...

válasz erre

totyak

13 éve, 8 hónapja és 10 napja

Van gond bőven a játék körül.

válasz erre
Dead Island
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja