A családokat célozta meg a Nintendo

2013. december 18.
1.7621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Erőteljesebb médiajelenlétet, és céltudatosabb reklámkampányt ígér az idei ünnepi szezonra a Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime.

A Nintendo idén a családokat, azaz a szülőket és a gyerekeket igyekszik megszólítani, így az ünnepek közeledtével jelentősen felpörgő reklámhadjárat is főként őket célozza meg. Fils-Aime elmondása szerint az idei szezonban jóval erősebb játékkönyvtárat tudnak felmutatni, ezért is indokolt a fokozott médiajelenlét.

A reklámkampány jelentősen fölpörgött, ezért is nagyon fontos, hogy tudd kik a célközönséged. Az idei szezonban a családok kapják a főszerepet.

A Wii U eddig megjelenése óta csupán 3.9 millió eladott példánnyal büszkélkedhet, a japán cég ennek ellenére 9 millió eladott konzollal számol 2014 márciusáig. Jó okuk lehet a bizakodásra, a cég legutóbbi játékai (mint például a Super Mario 3D World) ugyanis nagyon jó eladásokat produkáltak a megjelenés hónapjában.
7 hozzászólás

fantis6

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

sajnálom hogy ilyen gyengén teljesít a nintendo

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

Lac

11 éve, 2 hónapja és 22 napja

marco írta:
Talán a NES kicsit kommerszebb volt, illetve az N64. Szerintem az durván hc gamer cucc volt...
Azért írtam a végén a Wii-s részt. Régebben még hardcore volt, és a Gamecube-ot is ide lehet sorolni (legalábbis a játékmenetet illetve az irányítás módját alapul véve). A Wii azonban kezdetektől a családi cuccokra ment rá, és ha jól tudom, 2006 tájékán jelent meg.

Nagyjából tehát ez olyan kijelentés, mintha te most nyilatkoznál, hogy a Game Channelnél mostantól a játékok kerülnek a középpontba, vagy a Naughty Dog bejelentené, hogy ezentúl a PlayStation lesz a fő célplatformja. Kétségkívül igaz, csak éppen így van elég régóta.

És még mielőtt valaki nekem esne, nem, ez nem Wii U vagy Nintendo elleni támadás, ami azt illeti, a ZombiU miatt nekem nagyon is bejön a cucc, illetve ha a tévénk alatt nem egy kínai piacos "sárgakazettás" konzol szolgáltatna megfelelő hátteret a Battlecity-hez, akkor bizony be is ruháznék egyre. És nem, nem vicc volt, mindig felbúg a rendszer, ha otthon vagyok! kacsintó smiley

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 22 napja

Lac írta:
Igen, ők teszik ki azt a 3 milliót. Aki akarta, már megvette, egy ideje ott van a piacon.

Egyébként volt olyan, hogy a Nintendo nem a családokat szólította meg? Tudtommal mindig family konzol volt (legalábbis a Wii óta biztosan).
Talán a NES kicsit kommerszebb volt, illetve az N64. Szerintem az durván hc gamer cucc volt...

válasz erre

Lac

11 éve, 2 hónapja és 22 napja

totyak írta:
A 6 millát sem fogják elérni. Eddig is sz.rul fogyott, most meg már itt a komolyabb generáció. Persze ez nem biztos, hogy mérvadó, mert a Nintendo rajongói mindig is külön kasztot képviseltek.
Igen, ők teszik ki azt a 3 milliót. Aki akarta, már megvette, egy ideje ott van a piacon.

Egyébként volt olyan, hogy a Nintendo nem a családokat szólította meg? Tudtommal mindig family konzol volt (legalábbis a Wii óta biztosan).

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 22 napja

Szegény Nintendo...szomorú smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 2 hónapja és 22 napja

A 6 millát sem fogják elérni. Eddig is sz.rul fogyott, most meg már itt a komolyabb generáció. Persze ez nem biztos, hogy mérvadó, mert a Nintendo rajongói mindig is külön kasztot képviseltek.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja