A Corsair bemutatta új Force GS SSD tárolóit

2012. július 08.
1.6581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A memóriarendszerekre és flash alapú adattárolókra specializálódott Corsair az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy piacra dobja a legfrissebb fejlesztésű, Corsair Force GS névre keresztelt szilárdtest-meghajtóit (SSD).

Az újonnan beharangozott Force GS szériának egyelőre négy tagját köszönthetjük majd a boltok polcain, amik lényegében azonos paraméterekkel rendelkeznek, egyedüli különbséget mindössze a tárolókapacitásuk, illetve csekély mértékben a teljesítményük jelenti.

A szóban forgó háttértárolók a már megszokottnak mondható 2,5 inches kialakítással lettek tervezve, vagyis nemcsak az asztali PC-k, hanem a hordozható gépekbe telepítve is munkára foghatóak. A meghajtók a számítógépek 6 Gb/s-os tempóra képes SATA 3.0 interfészére lettek kihegyezve, de természetesen visszafelé kompatibilisek a korábbi SATA I és SATA II portokkal épített rendszerekkel is.

Az SSD tárolók egyformán a fürge toggle (multi-level cell) NAND flash memóriamodulokból épülnek fel, amik mellé a SandForce SF-2200-as vezérlőchipet társítottak a tervezők. A bemutatkozó széria tagjai változattól függően 180 GB, 240GB, 360 GB, vagy 480 GB adatot képesek eltárolni.

A 180 GB-os és 240 GB-os modellek egységesen 555 MB/s-os szekvenciális olvasási, és 525 MB/s-os szekvenciális írási teljesítménnyel büszkélkedhetnek, viszont a 360 GB-os társuk esetében ezek az értékek 555 MB/s-ra és 530 MB/s-ra, míg az 480 GB-os tárolónál 540 MB/s-ra, illetve 455 MB/s-ra módosulnak. A leírt sebességértékek mellé 4 kB-os blokkok véletlenszerű írása esetén 90.000 (180 GB-os és 240 GB-os), valamint 50.000 IOPS (360 GB-os és 480 GB-os) teljesítmény társul.

Az újdonságokra három év garanciát vállal a gyártó, és a hivatalos adatok szerint kétmillió óra MTBF jellemzi őket (üzemidő meghibásodás előtt). A felszereltségek listájáról persze nem hiányzik a jól megszokott S.M.A.R.T. rendszer támogatása sem. Az új Corsair Force GS szilárdtest-meghajtók szállítását már megkezdte a gyártó, az árcédulájukon pedig tárolókapacitástól függően 190 (180 GB), 240 (240 GB), 350 (340 GB), illetve 490 dollár (480 GB) körüli összeg lesz feltüntetve.
2 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 15 napja

totyak írta:
Kíváncsi lennék a valóságban mennyit bír egy-egy ilyen SSD, mármint, hogy mennyi idő a max. élettartama. Pendrive-oknál azt mondják, hogy bizonyos számú írás után már nem működik megfelelően. Bár én ilyet még nem tapasztaltam.
SSD-t nem lehet teljesen telepakolni, mert akkor gyorsabban csökken az élete, illetve eleve korlátozott az újraírhatóság. Ezt programmal nyomon lehet követni. Elvileg pár évig bírják átlagban, bár annyit nem élt volna túl, amennyit a Maxtorom...

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 15 napja

Kíváncsi lennék a valóságban mennyit bír egy-egy ilyen SSD, mármint, hogy mennyi idő a max. élettartama. Pendrive-oknál azt mondják, hogy bizonyos számú írás után már nem működik megfelelően. Bár én ilyet még nem tapasztaltam.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja