A 2010-es év legjobb DLC csomagjai és letölthető játékai

2010. december 29.
2.7431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb lista a mai napon, ezúttal a letölthető játékokra, valamint a DLC csomagokra kiélezve, ugyanis - ha lehet ezt mondani -, 2010-ben még nagyobb teret kaptak a letölthető tartalmak, így néhány szabad listán, hol három, hol négy, hol öt szereplőt felvonultatva összegyűjtöttük számotokra, hogy milyen kiváló játékok és kiegészítések érkeztek a játékosokhoz ilyen formában.

A listákat exkluzívok szerint csoportosítottuk, de utolsóként egy "csalódásunkat" kifejező felsorolás is helyet kapott.

Merthogy nem csak számtalan kiváló, hanem legalább annyi rossz letölthető teljes játék is napvilágot látott az idén, ez az ágazat is kezd ugyanis olyan formában átalakulni, hogy szinte minden csak a pénzről szól, valamint a játékosok lehúzásáról. Nyilván az alábbi felsorolásokon megtalálható címek közül egyikre sem lehetne ráhúzni ezt a jelzőt, hiszen többek között ez is kizáró ok volt az összeállítás közben. Lássuk tehát a kategóriák legjobbjait:

A legjobb PlayStation Network-ös letölthető játékok:

Joe Danger
Auditorium HD
Dead Nation
Alundra/The Arc of the Lad

A legjobb Xbox Live Arcade-os letölthető játékok:

Dead Rising 2: Case Zero
Monday Night Combat
Chime
Limbo

A legjobb Nintendo-exkluzív letölthető játékok:

Cave Story
Shantae: Risky's Revenge
Photo Dojo
Dark Void Zero

A legjobb feldolgozások és portok:

Monkey Island 2 Special Edition: LeChuck's Revenge
Earthworm Jim HD
Zeno Clash: Ultimate Edition
Prince of Persia Trilogy HD

A legjobb letölthető PC exkluzívok:

Recettear
Puzzle Agent
Robot Unicorn Attack

A legjobb multiplatform letölthető játékok:

Costume Quest
Pac-Man Championship Edition DX
Scott Pilgrim vs the World
Lara Croft and the Guardian of Light
Super Meat Boy

A legjobb DLC csomagok:

Alan Wake: Episodes Seven és Eight
BioShock 2: Minerva's Den
Mass Effect 2: Lair of the Shadow Broker és Overlord
Red Dead Redemption: Undead Nightmare

A legnagyobb csalódás a letölthető játékok között:

Sonic the Hedgehog 4
Sonic Adventure
Dead Space Ignition
Comic Jumper
Doritos games
1 hozzászólás

Vendég

9 éve, 8 hónapja és 2 napja

Sonic nekem is csalódás volt. Sokkal többre számítottam.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja