A Watch Dogs 2 folytatását vezette fel a Ubisoft a legújabb frissítéssel?

2017. február 15.
4.0701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy nagyobbacska frissítéssel gyarapodott néhány órával ezelőtt a Watch Dogs 2, ami azon túl, hogy javított néhány hibát és hiányosságot, mindezen felül még egy kis érdekes extrát is hozzáadott az alapokhoz, történetesen ugyanis módosította csöppet a játék befejezését.

Hogy pontosabbak legyünk, inkább kiegészítette azt, hiszen az utolsó küldetés után a frissítés telepítését követően egy hangüzenetbe botolhatnak a rajongók, amelyből kiderül, hogy a DedSec világszerte egyre több ponton bukkan fel, így találkoztak már velük Európában, Dél-Amerikában, sőt a Közel-Keleten is.

Hogy ezzel a kis extrával a Ubisoft újabb DLC csomagokat, esetleg a Watch Dogs 3-at vezette-e fel, azt nem tudni egyelőre, ellenben további érdekesség, hogy a szemfüles rajongók észrevették, hogy a fenti hangüzenet egy olyan ablakban fut, amelynek fejlécén akad néhány koordináta, amelyek London egyik kerületére utalnak. Irány a brit főváros?

Nézd nagyban ezt a videót!



Watch Dogs 2, ami azon túl, hogy javított néhány hibát és hiányosságot, mindezen felül még egy kis érdekes extrát is hozzáadott az alapokhoz, történetesen ugyanis módosította csöppet a játék befejezését.'>
3 hozzászólás

totyak

7 éve, 8 hónapja és 21 napja

Bármi is lesz ez, nyilván fontos, ha utólag még úgy gondolták, érdemes a játékba kerülnie.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja és 21 napja

Oké hogy jön a 3. rész, de ne évente fossák az újabb részeket mert akkor olyan lesz mint az AC!

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 8 hónapja és 21 napja

Nyilván nem is kérdéses hogy nemsokára lesz 3, úgyhogy elképzelhető abszolút.

válasz erre
Watch Dogs 2
6.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaManiac profilja