A vállalhatatlan zenéket prezentálja a legfrissebb GRIP trailer

2017. január 03.
5.0571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Early Access miatt nagyon sokan már február óta játszanak a kilencvenes évek végének Rollcage-játékait idéző GRIP című futurisztikus versenyjátékkal, amelyben a száguldás mellett a harcok kapták a főszerepet.

Az alkotás azonban az elmúlt hónapok fejlesztései ellenére sem tudott kilépni ebből az állapotból, de a készítők azért próbálkoznak, így legutóbb például zenékkel bővítették a játékot, méghozzá a zenésznek csúfolt Full Kontakt 11 tételével, amelyből most egy kis ízelítőt is kaptunk az alábbi trailer jóvoltából.

Az ízelítő azonban esetünkben most egyáltalán nem lett kedvcsináló is, esetünkben például konkrétan csak heves hányingert okozott, illetve határozottan megfogadtuk, hogy ha valaha tesztlaborunkban jár a játék, akkor az első dolgunk az lesz, hogy a zenéket azonnal kikapcsoljuk.

Nézd nagyban ezt a videót!

GRIP című futurisztikus versenyjátékkal, amelyben a száguldás mellett a harcok kapták a főszerepet.'>
13 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Ez tényleg elég lehúzó cikk lett.
Nem az én stílusom, de nem rossz zene ez.

válasz erre

ferari51

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Hát nem játszodtam még vele de azért va vinné a gépem akkor jó is lenne röhögő smiley

válasz erre

William

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Egyáltalán nem vészes sokkal rosszabbra számítottam röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

marco írta:
Az már nem kerül vissza, ez ilyen upvote inkább. mosolygó smiley Maniac büntetése 24 órán keresztül repeatben hallgatni a trailert.
Az aljas mindenedet nyelvnyújtó smiley

válasz erre

marco

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Bvektor írta:
Teljesen egyet értek.
Persze, nem hallgatnám magamtól, de azért a hányingert okozóan vállalhatatlan nagyon erős túlzás...

Nekem sokkal inkább hányingert okozott ez a cikk...
Egy trailer zenéjét szidni egy amúgy is rövid hír harmadában, a másik két harmadban pedig szép hosszan kifejteni, hogy a játék régóta early acces nem az a szint amit a Game Channelen megszoktam.
Kérem szépen a dislike gombot a hírekhez is ne csak a kommentekhez.
Az már nem kerül vissza, ez ilyen upvote inkább. mosolygó smiley Maniac büntetése 24 órán keresztül repeatben hallgatni a trailert.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

RyutheStaR írta:
Én is azt hittem, hogy valami nagyon hányadék lesz, de nincs ezzel gond. Már megszoktam a mosógépzajt, egyébként mindenevő vagyok+cimbi csípi a műfajt szóval gyakran hallok ilyesmi zenéket. Szóval nekem jöhet a játék, mert a Rollcage-t imádtam és ez is f4szának tűnik! mosolygó smiley
Egyébként PS4re kiadják, nem-e tudja valaki véletlenül?! Köszi! mosolygó smiley

ui.: Maniac, már 3. van, ideje lenne kijózanodnod... röhögő smiley
Biztos csak ma fogyott el a pia.

válasz erre

RyutheStaR

Sokan szeretik ezt a fajta zenét, nem olyan vészes ez. Én mondjuk konkrétan nem, de azért vállalható ez.

válasz erre

Maniac

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Bvektor írta:
Teljesen egyet értek.
Persze, nem hallgatnám magamtól, de azért a hányingert okozóan vállalhatatlan nagyon erős túlzás...

Nekem sokkal inkább hányingert okozott ez a cikk...
Egy trailer zenéjét szidni egy amúgy is rövid hír harmadában, a másik két harmadban pedig szép hosszan kifejteni, hogy a játék régóta early acces nem az a szint amit a Game Channelen megszoktam.
Kérem szépen a dislike gombot a hírekhez is ne csak a kommentekhez.
Jogos, de néha nálunk is elgurul a gyógyszer. mosolygó smiley És persze nem is kell erre számítanod a jövőben, normál esetben nem is írtunk volna a játékról, csak annyira év eleje van, hogy alig van miről. mosolygó smiley

válasz erre

Bvektor

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Mordorer írta:
Nincs ezzel semmi gond szerintem.
Teljesen egyet értek.
Persze, nem hallgatnám magamtól, de azért a hányingert okozóan vállalhatatlan nagyon erős túlzás...

Nekem sokkal inkább hányingert okozott ez a cikk...
Egy trailer zenéjét szidni egy amúgy is rövid hír harmadában, a másik két harmadban pedig szép hosszan kifejteni, hogy a játék régóta early acces nem az a szint amit a Game Channelen megszoktam.
Kérem szépen a dislike gombot a hírekhez is ne csak a kommentekhez.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Remélem hamar bundleba kerül ,várjuk,jóféle

válasz erre

Eltohn

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Király game lesz! meglepett smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
GRIP
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja