A Treyarch és a Raven Software közösen készítik az idei Call of Duty-t

2020. augusztus 05.
6.2691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár még mindig fogalmunk sincs arról, hogy milyen címmel érkezik, illetve milyen koncepciót ölel fel a Call of Duty 2020, hiszen ősszel is folytatódik a népszerű sorozat, ugyanakkor az már biztos, hogy a projekt jó kezekben van.

Olyannyira, hogy idén rendhagyó kooperáció fogott össze az elkészítéséért, lévén a Treyarch és a Raven Software koprodukciójában készülődik a Call of Duty aktuális epizódja, amit a két csapat erősített meg hivatalosan a Twitteren keresztül, egyelőre azonban konkrétumok hiányában, de mindkét fél izgatott azért, hogy megmutassák munkájuk eredményét a világnak.

Korábbi pletykák alapján egyébiránt az idei epizód Call of Duty Black Ops: Cold War címmel érkezik, azaz ismét a hidegháborús éra kaphatja benne a központi szerepet, de mivel hivatalos keretek között még semmit sem hallhattunk erről, így még ezt se vegyük készpénznek.

5 hozzászólás

Patrik94

4 éve, 9 napja

rDAVE írta:
A kapkodós fejlesztés mellett valószínűleg kevés. A Raven évek óta besegít COD-ban függetlenül attól, hogy ki a főfejlesztő. Felmentem a weboldalukra és az "our games" alatt ezek a COD-ok vannak: Warzone, MW (2019), BO4, WWII, BO3, IW, MW Remastered, AW, Ghost, BO2, MW3, BO, COD Online (ez Tencent-es Kína exkluzív)
Röviden; 2010 óta nem volt saját játékuk, csak támogatást nyújtanak a COD fejlesztőknek.
Az kemény. meglepett smiley

válasz erre

Tommy

4 éve, 9 napja

Én is kíváncsian várom, az a helyzet... Főleg hogy ilyen nagy a titkolózás. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

4 éve, 9 napja

Patrik94 írta:
Treyarch kevés volt egyedül? meglepett smiley
A kapkodós fejlesztés mellett valószínűleg kevés. A Raven évek óta besegít COD-ban függetlenül attól, hogy ki a főfejlesztő. Felmentem a weboldalukra és az "our games" alatt ezek a COD-ok vannak: Warzone, MW (2019), BO4, WWII, BO3, IW, MW Remastered, AW, Ghost, BO2, MW3, BO, COD Online (ez Tencent-es Kína exkluzív)
Röviden; 2010 óta nem volt saját játékuk, csak támogatást nyújtanak a COD fejlesztőknek.

válasz erre

muki

4 éve, 9 napja

Az igen. meglepett smiley Kíváncsi leszek, két teljesen különálló csapat mit hoz össze...

válasz erre

Patrik94

4 éve, 9 napja

Treyarch kevés volt egyedül? meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja