A The Witcher írója szerint a videojáték csak ártott könyvei sikerének

2017. április 19.
4.7641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő és egyben sajnos kiábrándító kijelentést tett a minap egy interjúban Andrzej Sapkowski, a The Witcher-sorozatot ihlető könyvek írója, aki a Waypoint magazin munkatársainak elmondta, hogy a játékadaptáció inkább ártott, mint használt művei népszerűségének.

Az író - aki legutóbb éppen azért sírt, mert túl kevés pénzt húzott le a CD Projekt RED-ről - kiemelte, hogy téves az a vélekedés, miszerint a videojátékoknak köszönheti azt, hogy könyvei Lengyelországon kívül is megjelenhettek, illetve népszerűvé válhattak, hiszen ő tette népszerűvé a játékot, mert regényei angol fordítása már az első The Witcher-játék előtt megjelentek.

Itt azonban engedjétek meg, hogy megcáfoljuk a habzó szájú írót, aki eltévedt egy kicsit az évszámokban, a fordítás ugyanis bár lehet, hogy megvolt a fiókjában, de míg az első The Witcher-játék 2006 októberében jelent meg PC-re, addig az első angol nyelvű könyv, avagy a The Last Wish csak egy évvel később került a boltokba.

Sapkowski egyébiránt kiemelte az interjúban, hogy szerinte a játékok egyáltalán nem segítették, inkább csökkentették könyveinek eladásait, és úgy hiszi, hogy sokkal többen vannak azok, akik csak azért játszottak a játékkal, mert olvasták a regényeit, és nem azért olvasták a könyveit, mert tetszett nekik a videojáték.

Bár azt korábbi nyilatkozatai alapján is sejtettük, hogy Sapkowski csak a pénz miatt adta el a jogokat és nem szereti a videojátékokat, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire rosszindulatú ember, aki képtelen látni a valóságot.

Erre világított rá Dmitry Glukhovsky is, a Metro-sorozatot ihlető könyvek írója, aki szerint Sapkowski teljesen rosszul látja a dolgokat, és egy arrogáns "motherfucker", hiszen ő személy szerint csak jót kapott attól, hogy a 4A Games játékot készített a könyvei alapján.
7 hozzászólás

totyak

7 éve, 6 hónapja és 15 napja

RyutheStaR írta:
Ostoba vén f4sz, remélem mihamarabb feldobja a talpát.
Megeshet, hogy furcsa dolgokat hord össze, de azért ilyet senkinek ne kívánj!

válasz erre

RyutheStaR

7 éve, 6 hónapja és 15 napja

Ostoba vén f4sz, remélem mihamarabb feldobja a talpát.

válasz erre

totyak

7 éve, 6 hónapja és 15 napja

Könnyen kideríthető, hogy igaza van-e, márminthogy "sokkal többen vannak azok, akik csak azért játszottak a játékkal, mert olvasták a regényeit" és nem fordítva. Meg kell nézni világszerte mennyi ment el a játékokból, meg mennyi a könyveiből és máris kiderül. Gondolom van valami eladási statisztika. Ha a játékok eladása magasabb, akkor butaságokat beszél. Gyanítom, hogy több játék fogyott, mint könyv.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 16 napja

Milyen aranyosan fogalmazott Dmitry. röhögő smiley
Amúgy meg csak azért sír a szája mert nem tudott több pénzt kisajtolni csak a regényekből miközben a játék szárnyalt!

válasz erre

szepijani

7 éve, 6 hónapja és 16 napja

Savanyú a szőlő. Kevesli a zsét az öreg. Hátha ha fikázza a játékokat azok készítői dobnak neki egy kis csontot.

válasz erre

Imperator

7 éve, 6 hónapja és 16 napja

Hát ez a vélemény elég érdekes ahhoz képest amit múltkor olvastam, ott ugyanis azt mondta, hogy alapvetően nincs baja a játékokkal, csak az zavarja hogy a Witcher hallatán elsősorban a játék és nem a regény jut az emberek eszébe.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 6 hónapja és 16 napja

Nagyon el van tévedve. Ez maximum Lengyelországon belül lehet igaz...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja