A tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkentek a konzoleladások júniusban

2020. július 20.
3.7761
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már biztosan nem a játékkonzolok legjobb éve lesz 2020, hiszen a tavalyi évhez viszonyítva 17 százalékos csökkenést mutattak idén júniusban a konzoleladások, ami még az ilyenkor szokásosnál is drasztikusabb eredmény.

Bár az adatok csak az amerikai helyzetet dolgozták fel, azonban vélhetően a világ más részein is hasonló a helyzet, amit a generációváltás miatt vártunk is, csakhogy erre a folyamatra most a koronavírus-járvány még nagyobb hatást gyakorolt, azaz régóta nem esett már vissza ennyire a konzolos piac, mint az idén.

Persze a járványhelyzet a legrosszabb hónapokban inkább segítette a konzoleladásokat - áprilisban 162 százalékkal nőttek az eladások a tavalyi év hasonló időszakához mértek -, de júniustól határozott a visszaesés, egyedül a Nintendo Switch eladásai szárnyaltak - az NPD szerint június legkelendőbb masinája volt -, de a PS5 és az Xbox Series X érkezéséig vélhetően ez a tendencia megmarad, ha csak nem jön egy második hullám, és az embereknek nem lesz idejük megint játszani.
3 hozzászólás

muki

2 hónapja, 2 hete

Az egyáltalán nem nagy visszaesés, sőt.

válasz erre

Ronalddo

2 hónapja, 2 hete

Ez várható volt. Ez még nem is sok. Aki akarta, már megvette a konzolját szerintem.

válasz erre

Patrik94

2 hónapja, 2 hete

Én azt gondoltam volna hogy ennél sokkal jobban csökkentek.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gargameth profiljadarkomen profiljagery1113 profiljaMonyo profilja