A Take-Two vezérigazgatója szerint a közönség készen áll a videojátékok áremelésére

2021. március 07.
29.8351
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Strauss Zelnick, a Take-Two vezérigazgatója elmondta, hogy véleménye szerint a játékosok már készen állnak a videojátékok áremelésére, ezáltal úgy gondolja, hogy a 70 dolláros árcímke nem fog gondot okozni a közönségnek.
 

Zelnick szerint amikor kihirdettek egy 70 dolláros árcédulát az NBA 2K21-hez, akkor szerinte "rendkívüli élményeket", "rengeteg visszajátszhatóságot" kínáltak ezzel egyetemben, ráadásul utoljára 2005-ben, 2006-ban volt az USA-ban az elsődleges áremelkedés, ezért úgy gondolja, hogy a fogyasztók készen állnak egy újabb nagy áremelésre.

Nyilván Zelnick kihagyja a képletből azt az egészen egyszerű elemet, hogy akkoriban még nem volt annyi mikrotranzakció a játékokban, mint most, viszont emberünk azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is nagyobb értéket akarnak szállítani, mint amennyi pénzt kérnek egy-egy programért - magyarán tehát a szokásos marketingszöveg...
8 hozzászólás

muki

1 hónapja, 2 hete és 3 napja

Xelosz írta:
Független elemzők szerint a játék fejlesztők és kiadók készen állnak egy méretes zex játék mű pallos befogadására a csoki barlangjukon keresztül. Ez forradalmasíthatja a játékipart és közvetlenebb kapcsolatot teremt majd a játékosok és a fejlesztők között egyaránt.
Valahogy így.

válasz erre

Xelosz

1 hónapja, 2 hete és 3 napja

Független elemzők szerint a játék fejlesztők és kiadók készen állnak egy méretes zex játék mű pallos befogadására a csoki barlangjukon keresztül. Ez forradalmasíthatja a játékipart és közvetlenebb kapcsolatot teremt majd a játékosok és a fejlesztők között egyaránt.

válasz erre

Grifid

1 hónapja, 2 hete és 3 napja

A közönség készen áll, hogy kivárja az akciókat...

válasz erre

VaPe

1 hónapja, 2 hete és 3 napja

marco írta:
Nálunk évek óta 70 dolláros játékok vannak sajnos...

Kivéve a Play 24/7-en persze.
Bizony, szomorú tény ez.

válasz erre

Patrik94

1 hónapja, 2 hete és 3 napja

Menjen már a francba az ilyen.

válasz erre

marco

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Nálunk évek óta 70 dolláros játékok vannak sajnos...

Kivéve a Play 24/7-en persze.

válasz erre

petrovicsz

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Kapják be. De tényleg.

válasz erre

totyak

1 hónapja, 2 hete és 4 napja

Én pl. nem állok készen, nem is veszek full áron semmit, ps-re legjobb használtan vásárilni, lemezesen, majd tivábbadni.

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profilja