A Take-Two 93 játékot tervez az elkövetkezendő 5 évre, de új GTA-ról nincs hír

2020. május 21.
6.6781
Maniac profilja, adatai
Maniac
Aktuális üzleti jelentésének részeként a Take-Two Interactive felvezette az elkövetkezendő öt évet a befektetők számára, és bár kasszáik bőven megtelnének, ha csak egy új GTA és egy új Red Dead Redemption érkezne ebben az időszakban, sajnos a helyzet azonban közel sem lesz ennyire egyszerű.

Karl Slatoff elnök ugyanis elmondta, hogy az elkövetkezendő 5 éven belül 93 teljes játék kiadása van betervezve, és bár a társaság történetének legerősebb felhozatalaként emlegette ezt a listát, azonban egy szóval sem utalt arra, hogy lehetne köztük kiemelkedőbb cím.

A 93 játék közül ugyanis 63 keményvonalas játékélményt ígér az elnök szerint, és míg 17 az árkád vonulatot erősíti, további 13 a casual rétegnek készül. A 93 címből 72 PC-re és konzolokra lett betervezve, a többi csak mobilra érkezik. Összesen 67 játék képvisel azonnal megvásárolható élményt, a többi szabadon játszható lesz.

Slatoff hozzátette, hogy 5 év természetesen hosszú idő, így ezeknek a játékoknak nem mindegyike láthatja meg a napvilágot, csak a jelenlegi terveket hallottuk, és bár a GTA 6 is beleférne egy ilyen listába, de azt várnánk, hogy a Rockstar alkotását azért alaposan megkülönböztetik a befektetők előtt. Egyelőre ilyesmi azonban még nem történt.
4 hozzászólás

totyak

1 hete és 5 napja

Kicsit faramuci a hír, hogy a GTA-ra van kihegyezve, miközben egyetlen egy címet sem mondtak meg a 93-ból. Extrém esetben ez lehet 93 GTA is

válasz erre

Gólem

1 hete és 5 napja

Rendesen megnyomják a bizniszt.

válasz erre

Patrik94

1 hete és 5 napja

Feltételezem, egy játékot sem említenek cím szerint, tehát nem tudhatjuk hogy benne van-e.

válasz erre

VaPe

1 hete és 5 napja

93 játék?????????? Az kemény bakker. Nem az összes platformmal együtt értik véletlenül? Mert akkor reális.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljagery1113 profiljamarco profiljaWickedSick profilja