A Spyro Reignited Trilogy dobozos változatában csak az első rész lesz rajta a lemezen

2018. augusztus 02.
1.3261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kellemetlen hírek bukkantak fel a Spyro Reignited Trilogy kapcsán, lévén egyes források szerint már kimentek a boltokba a játék első promóciós anyagai, melyek szerint a dobozos példányok lemezére csak a trilógia első epizódja lesz ráégetve.

Nem sokkal ennek kitudódását követően az Activision gyorsan frissítette is a Spyro Reignited Trilogy hivatalos honlapján megtalálható információkat, ahol kiderült, hogy a hír valóban igaz, a második és a harmadik részhez a megjelenés napján kizárólag letöltés útján juthatunk majd hozzá.

Hogy miért döntött így az Activision, azt nem igazán értjük, pláne annak fényében, hogy korábban a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy esetében mindhárom játékot megtalálhattuk a lemezre égetve.
8 hozzászólás

Marduk

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

rDAVE írta:
Ha helyszűkében vagy, ami 100GB-s játékok mellett nagyon gyakran megesik, akkor egy sor anyázás fogja kísérni azt, hogy hiába vettél lemezes játékot így sincs rajta gyakorlatilag a tartalom 2/3-a. Másfelől szokás jelezni is, ha a tartalom egy része csak letölthető, ez meg nem patch vagy ingyen tartalom, hanem amiért fizettél. A hibás, hiányos vagy félretájékoztató reklám nagyon is büntethető, tehát van, amit megszegtek, még ha nem is dől össze a világ tőle. Igénytelenség, amit a cég művel. Ha nem fér rá, akkor lehet több lemezt is rakni bele...
Nem tudom mennyien vásárolnak manapság lemezen játékokat, és akik ezt tényleg megteszik, azok gondolom utána félreteszik dísznek, mert a patcheknek és ezeknek hála manapság a lemezre csak a játék alapja tud rákerülni, a letöltés része elkerülhetetlen. Megkockáztatnám, hogy a játékosok töredéke vásárol lemezen játékot (legalábbis PC-re), de erre nincs konkrét statisztikai bizonyítékom.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Marduk írta:
Nem hiszem, hogy tudnának vele mit kezdeni, mert habár a lemezen csak az egyik lesz, attól függetlenül le lehet tölteni a maradékot, tehát gyakorlatilag nem szegtek meg semmit. Én sem értem ezen miért kell fröcsögni, amikor letölthető a maradék két része.
Ha helyszűkében vagy, ami 100GB-s játékok mellett nagyon gyakran megesik, akkor egy sor anyázás fogja kísérni azt, hogy hiába vettél lemezes játékot így sincs rajta gyakorlatilag a tartalom 2/3-a. Másfelől szokás jelezni is, ha a tartalom egy része csak letölthető, ez meg nem patch vagy ingyen tartalom, hanem amiért fizettél. A hibás, hiányos vagy félretájékoztató reklám nagyon is büntethető, tehát van, amit megszegtek, még ha nem is dől össze a világ tőle. Igénytelenség, amit a cég művel. Ha nem fér rá, akkor lehet több lemezt is rakni bele...

válasz erre

Marduk

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

rDAVE írta:
Fogyasztóvédelem... Az ilyet illene előre közölni.
Nem hiszem, hogy tudnának vele mit kezdeni, mert habár a lemezen csak az egyik lesz, attól függetlenül le lehet tölteni a maradékot, tehát gyakorlatilag nem szegtek meg semmit. Én sem értem ezen miért kell fröcsögni, amikor letölthető a maradék két része.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Fogyasztóvédelem... Az ilyet illene előre közölni.

válasz erre

WarriorAutobot

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Elég szomorú, de most már így jártak a játékosok.
A legjobb lesz vele várni hátha később mind3 játék rákerül.

válasz erre

VaPe

1 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ez elég paraszt megoldás.

válasz erre

Gólem

1 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ez mekkora gáz már!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

1 éve, 4 hónapja és 23 napja

[Tiltott felhasználó!]

Spyro Reignited Trilogy
10.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WarriorAutobot profiljagery1113 profilja