A Sony szerint életciklusának utolsó szakaszába érkezett a PS4

2018. május 22.
5.0671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Valóban küszöbön a generációváltás, hiszen John Kodera, a PlayStation-divízió egyik első embere az Investor Relations Day 2018 alkalmából azt mondta a befektetőknek Tokióban, hogy a PS4 életciklusának utolsó szakaszába érkezett.

Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal jön a PS5, vagy hogy megszűnik a PS4 támogatása, csupán azt akarta kifejezni ezzel a PlayStation CEO, hogy a konzol eladásai lassacskán apadni fognak, és nem az eladott hardverekre, hanem a játékosok kiszolgálására kívánnak koncentrálni a jövőben, vagyis még több tartalom és még erősebb PS Plus várhat ránk.

Kodera hozzátette továbbá, hogy a Sony az elhangzottak ellenére is komoly összegeket invesztál majd a belső fejlesztésű exkluzív címekre, sőt nemcsak a meglévő sorozatok folytatását tartják szem előtt, hanem a vadonatúj IP-ket is.
15 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Hát mire sikerül az összes tervezett játékot bepótolnom addigra úgy is kijön egy bővített PS5 . röhögő smiley
Én majd arra ruházok be. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Szépek a PS4 játékok, de valahogy nem éreztem azt a hatalmas ugrást, mint PS2 után a PS3. 2020 szerintem egy reális dátum lehet, addigra már 7 éves lesz a konzol.

válasz erre

Direktor

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Remélem jól megtolják a végét és fillérekért adják majd a PS4-eket is! röhögő smiley

válasz erre

Yanez

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Hellblade írta:
Hát,szerintem LOU2,Days gone,Death stranding aztán kifújt..Közben persze jön még egy pár kisebb cím (mint ez a Dreams pl)de ennyi..De reméljük erre az E3 on rácáfolnak! mosolygó smiley
Spiderman meg Ghost of Tsushima? kacsintó smiley

válasz erre

Hentes

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Ha már ők ezt mondják, akkor ott már bőszen mennek a fejlesztések PS5-re! mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

AMD és ezzel együtt visszafelé kompatibilitás már félsiker, remélem ezt jól megjegyezted Sony! röhögő smiley

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

M.O.R.P.H. írta:
Nem lesz 3 év...szerintem. Bár nagyon ideje volna 2020-ban
PS: 1994. december 3.
PS2: 2000. március 4.
PS3: 2006. november 11.
PS4: 2013. november 15

Bizony, 2020 nagyon aktuális lenne, de 2019 is.

válasz erre

M.O.R.P.H.

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Imperator írta:
Minimum még 3 év mire már valóban ott tartunk hogy elindul a nextgen, addig is bőven elvagyok a ps3-ammal. röhögő smiley
Nem lesz 3 év...szerintem. Bár nagyon ideje volna 2020-ban

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Bizony, lassan itt a generációváltás ideje...

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Imperator írta:
Minimum még 3 év mire már valóban ott tartunk hogy elindul a nextgen, addig is bőven elvagyok a ps3-ammal. röhögő smiley
Jó is az. Ha van légkondi, simán kibírja még ezt a nyarat. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaManiac profilja