A Sony fű alatt kiadott egy csendesebb PS4 Pro modellt

2018. november 09.
8.2451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hardveres revíziókat általában mindig igyekeznek nagy dobra verni a gyártók, sokszor még akkor is, ha egyébként semmi változás nem történik, éppen ezért meglepő, hogy a Sony most meglepően csendben kiadta a PS4 Pro frissített változatát.

A dolog annyira fű alatt történt, hogy a Digital Foundry munkatársai szúrták ki, miszerint a Red Dead Redemption 2 PS4 Prós bundle csomagjába már egy új áramcsatlakozóval felszerelt PS4 Pro került, melynek CUH-7200-as típusszáma lett, a tápcsatlakozó mellett pedig egy másik fontos újdonságot is magával hozott.

Közismert, hogy a PS4 Pro kapcsán a legtöbb kritika a zajszintet érte, merthogy nem éppen csendességéről volt ismert a konzol, lévén maximális terhelés mellett akár 50 decibeles zajszintet is képes volt kibocsájtani magából, amit egyszer már sikerült 47 decibelre nyomnia a Sony-nak a CUH-7100-as modellel, de a CUH-7200-as esetében állítólag már csak 44 dB-es zajszint mérhető nagy terhelés esetén is.

Nézd nagyban ezt a videót!



7 hozzászólás

totyak

5 éve, 10 hónapja és 5 napja

Majd akkor szóljatok, ha egy teljesen csendes modell érkezik, még teljes terhelés mellett is.

válasz erre

Xelosz

5 éve, 10 hónapja és 5 napja

Ja meg magasabb hőfok. az enyém inkább legyen hangos de hűtsön rendesen úgy is fülessel játszok.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

15 decibelen király lenne, afölött tulajdonképpen tökmindegy. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Az igazság az hogy az én Pro-m is egy igazi turbina a TV alatt. röhögő smiley
Mondjuk engem ez annyira nem hat meg hogy lecseréljem, de azért mikor elsőként tapasztaltam akkor picit megijedtem. Utánaturás után nyugodtam meg hogy a hiba nem az én készülékemben van.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

Mordorer

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Ráfér a csendesítés..

válasz erre

Tommy

5 éve, 10 hónapja és 6 napja

Sony mondjuk ezeket pont csendben csinálja...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profiljaManiac profilja