A Sea of Thieves grafikus motorja miatt perelték be a Microsoftot

2018. április 26.
5.2081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A grafikus motorok gyártói között régóta bevett szokás, hogy bárki licencelheti az általuk készített dolgokat, cserébe azonban be kell tartania a szerződésben foglalt szabályokat, így általában azt is, hogy nem változtatnak semmit az adott terméken.

Ezt sikerült most semmibe vennie a Microsoftnak, akiket a napokban azért perelt be az Infernal Technologies és a Terminal Reality, mert a cég licencelte ugyan az általuk készített Infernal Engine grafikus motort, azonban a Sea of Thieves esetében megszegték a szerződést, lévén módosították a fényeket és az árnyékolási metódusokat.

Ez talán nem tűnik túl nagy dolognak, de fontos tudni, hogy a Microsoft már korábban is gyakran vitatkozott az Infernal Engine gyártóival, és szerették volna saját szabadalmaikkal bővíteni az engine-t, azonban ezt a gyártók nem engedélyezték, amiből a redmondi óriásnak elege lett, és az illegalitás útjára lépett, vagyis öncélúan módosították a motort az igényeiknek megfelelően, ami szerződésszegés volt a részükről.

Érdekesség, hogy az Infernal Technologies és a Terminal Reality korábban már az EA-val is hajba kapott egy hasonló eset miatt. Akkor a készítők megnyerték a pert, és nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoftnak sem lesz esélyük velük szemben.
2 hozzászólás

totyak

6 éve, 6 hónapja

Gondolom úgy kalkuláltak, hogy még a büntivel együtt is megéri.

válasz erre

Tommy

6 éve, 6 hónapja

Azért ez elég kemény! meglepett smiley

válasz erre
Sea of Thieves
17.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja