A pókfóbiásokra is gondoltak a Grounded fejlesztői, egy kattintással kivehetők lesznek a pókok a játékból

2020. április 09.
13.4851
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az arachnofóbia egy valóban létező szorongásos betegség, melyet magyarul csak pókfóbiának vagy pókiszonynak nevezünk, lényege pedig, hogy az ettől szenvedők annyira rettegnek ezektől az állatoktól, hogy képesek belebetegedni.

Az Obsidian Entertainment azonban szívén viseli ezeknek a betegeknek az állapotát, hiszen bejelentették, hogy Grounded című legújabb alkotásukban lesz egy olyan játékmód, aminek részeként egyetlen kattintással lehetőségünk nyílik kivenni belőle a pókokat, ezáltal azok is élvezhetik a különleges kalandot, akik betegesen rettegnek ezektől az állatoktól.

Aki esetleg lemaradt volna a tegnapi sztori trailerről, a Grounded egy zseniálisan egyedi túlélő kaland lesz PC-re és Xbox One-ra, melyben egy kísérlet folyamán miniatürizálódott ember oldalán kell túlélnünk saját kertünk aljnövényzetében, ahol bizony rengeteg pók és egyéb veszélyes élőlény vár majd ránk.

9 hozzászólás

WickedSick

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Hát csak a valós pókot nem lehet kikapcsolni és mondjuk egy liftben összezárva kettecskén lehet jobban kezelné helyzetet, ha korábban segítséget kért volna egy szakitól vagy játékban leszurkálja őket (terápián is szembesítés van, máshogy nem lehet kezelni). btw az egy jó módszer lehetne, hogy végigtolja pókok nélkül és mikor már otthonos a játékban, akkor kikapcsolja a módot.
Hát csak érted, nem mindegy, hogy a szembesítés miként zajlik. Míg egy szakértő tudja a módszerét, hogyan lehet óvatosan adagolni a páciensnek a pókikat, addig nem biztos, hogy ha a játék rád zúdít egy rakás mérges pókot akik meg akarnak ölni, akkor az majd segít

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

WickedSick írta:
De a sárkányokhoz, a tankokhoz és a szörnyekhez nem is köthető annyi fóbiás eset, mint a pókokhoz A pókfóbiás embernek teljesen mindegy, hogy pixelpók vagy sem, agyban azonnal összeköti a valós megfelelőjével. Szerintem ez egy abszolút korrekt kezdeményezés
Hát csak a valós pókot nem lehet kikapcsolni és mondjuk egy liftben összezárva kettecskén lehet jobban kezelné helyzetet, ha korábban segítséget kért volna egy szakitól vagy játékban leszurkálja őket (terápián is szembesítés van, máshogy nem lehet kezelni). btw az egy jó módszer lehetne, hogy végigtolja pókok nélkül és mikor már otthonos a játékban, akkor kikapcsolja a módot.

válasz erre

WickedSick

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Mégis mennyi olyan ember akadhat, aki még a pixel pókokat sem bírja elviselni, de milliónyi játék közül pont ezzel akar játszani és nem zavarja a többi ízeltlábú, amik ennek a túlélőjátéknak elengedhetetlen részei, mivel ezeket ölöd vagy épp eszed. Az előző kommentemben sem neveztem bajnak, furának neveztem és továbbra is annak tartom. Sárkányok nélküli Skyrim, szörnyek nélküli Witcher, tankok nélküli Battlefield...
De a sárkányokhoz, a tankokhoz és a szörnyekhez nem is köthető annyi fóbiás eset, mint a pókokhoz A pókfóbiás embernek teljesen mindegy, hogy pixelpók vagy sem, agyban azonnal összeköti a valós megfelelőjével. Szerintem ez egy abszolút korrekt kezdeményezés

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Mégis mennyi olyan ember akadhat, aki még a pixel pókokat sem bírja elviselni, de milliónyi játék közül pont ezzel akar játszani és nem zavarja a többi ízeltlábú, amik ennek a túlélőjátéknak elengedhetetlen részei, mivel ezeket ölöd vagy épp eszed. Az előző kommentemben sem neveztem bajnak, furának neveztem és továbbra is annak tartom. Sárkányok nélküli Skyrim, szörnyek nélküli Witcher, tankok nélküli Battlefield...

válasz erre

WickedSick

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Abszolút egyet értek Steve-vel. Alapból miért baj az, hogy van egy plusz opció a pókfóbiások számára? A játék ugyanaz marad, csak éppenséggel az is élvezni tudja, akit kivet az egyik (valljuk be: kényes) eleme.

válasz erre

5t3v3nk3

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

A hozzászólások alapján látom, nektek sosem volt fóbiátok, vagy pánikrohamotok, amikor a tudatalattid legyalulja a testedet.
Én rettegek a denevérektől és hiába tudom hogy nem bánt (képet tudok róla nézni), de ennek ellenére üvölthetnékem, futhatnékom van tőle, és 120-as a pulzusom - ez utóbbi nem kifejezetten egészséges, plusz az adrenalin fröccs sem ami ezzel jár. És keresztül megyek mindenen vagy a betonba is gödröt ások csak messzebb kerüljek tőle.
Nyáron a panelban kifejezetten kellemes mikor repkednek, de már sikerült megszokni.... Egyszer bejött egy, hát nem kívánom senkinek azt a páni félelmet.

válasz erre

muki

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Mekkora hülyeség!

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Aranyos gondolat, de ugyanakkor elég fura is. Ez a játék gyakorlatilag pont ezekről az apró lényekről szól... Ráadásul ez csak egy játék és nem valóság, így kiváló alkalom lenne nekik, hogy szétcsapkodják a pixel pókokat.
Abszolút egyetértek, nagyon fura lépés és szerintem sincs értelme.

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 2 hete és 5 napja

Aranyos gondolat, de ugyanakkor elég fura is. Ez a játék gyakorlatilag pont ezekről az apró lényekről szól... Ráadásul ez csak egy játék és nem valóság, így kiváló alkalom lenne nekik, hogy szétcsapkodják a pixel pókokat.

válasz erre
Grounded
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profilja