A Platinum Games alapítója szerint a PS5 és az Xbox Scarlett gyakorlatilag ugyanolyan lesz

2019. június 24.
6.4761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár sokan lelkesednek az újgeneráció érkezése miatt, azért egyre többször jelennek meg őszinte hangok arról, hogy az Xbox 360 és a PS3 volt az utolsó igazi konzolgeneráció, lévén a mai masinák inkább egy speciális struktúrára felhúzott PC-ként kezelendők.

Pontosan erről beszélt Atsushi Inaba, a Platinum Games alapítója a VGC magazin munkatársainak, miközben elmondta, hogy bár mindkét konzol nagyszerű lesz, azonban a bennük található architektúrák nem egyedi fejlesztések, vagyis egyik gép sem lesz egyedülálló, mert már meglévő technológiákra épülnek fel.

Inaba szerint ez baj, hiszen a PS5 és az Xbox Scarlett így gyakorlatilag ugyanolyanok lesznek, az előző generációkhoz mérten legalábbis soha nem hasonlított még ennyire egymásra két konkurens konzol, hiszen a játékgépek mindig is arról szóltak, hogy olyan egyedi chipeket kaptak, melyeket nem lehetett PC-n használni, erre az érkező generáció mind már meglévő számítógépes hardverekre és technológiákra épül rá, ami a Platinum Games vezére szerint nem biztos, hogy jó út.
5 hozzászólás

RyutheStaR

5 éve, 2 hónapja és 24 napja

Persze, aztán meg megy a rinya, hogy nehéz rá fejleszteni stb...lásd PS3.
Idióta ez az ember.

válasz erre

totyak

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Mondjuk neki nem azzal kellene törődni, hogy mi van a kasztni alatt, hanem hogy mit tud kihozni belőle játékok terén. Aztán, ha a játékosoknak majd nem tetszik, hogy a konzolok kvázi PC-k, akkor majd nem veszik meg. De mivel már most is ez megy és elég jól fogytak a konzolok, nem hiszem, hogy aggódni kellene.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Lehet hogy már nem annyira konzolok, de legalább könnyebb rájuk játékokat írni.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Hát de most mit panaszkodik, a mostani is ugyanez.

válasz erre

Direktor

5 éve, 2 hónapja és 25 napja

Hát persze. De látom ez az ember se fogja fel hogy a hardver kia****t érdekel. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja