A Nioh lett a Koei Tecmo eddigi legsikeresebb játéka, amelyik megjelent nyugaton

2017. március 31.
3.1511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Yasutomo Watanabe, avagy a Koei Tecmo vezető menedzsere az MCV UK munkatársainak egy interjúban bejelentette, hogy a Nioh lett minden idők legsikeresebb videojátéka, ami a kiadó részéről valaha is megjelent nyugaton.

Ez várható bejelentés volt azok után, hogy alig egy hónap alatt a játékból egymillió példány fogyott el, a siker hátterében pedig a menedzser szerint az állhat, hogy 15 nyelvre lokalizálták az alkotást, és több demót is megjelentettek hozzá, aminek köszönhetően mindenki alaposan ki tudta próbálni a megjelenés előtt.

Yasutomo hozzátette, hogy a Nioh tökéletesen tükrözi, hogy miként lehet egy játékot sok kreativitással és lélekkel sikerre vinni, amely most végül a Team Ninja diadalmas visszatérését is jelenti az iparba.
4 hozzászólás

totyak

2 éve, 4 hónapja és 21 napja

Én nem hiszem, hogy a lokalizációnak ehhez köze van. Nálunk is sokan vannak, akik inkább kerülik a hivatalos magyarításokat is és inkább angolul játszanak. Gondolom más országokban is ugyaníg működik a dolog.

válasz erre

RyutheStaR

2 éve, 4 hónapja és 22 napja

Gólem írta:
Király. Ez legalább ösztökéli őket hogy máskor is elhozzák a játékaikat.
Sokat megkapunk nyugaton is. De javarészt egy kaptafa az egész játékmenet, mivel elég sok"musou" játék. Ez elég egyedi lett a többihez képest, jó koncepcióval és kellő DS copyval, ebből ered a sikere.

válasz erre

Tommy

2 éve, 4 hónapja és 22 napja

Nem meglepő. Ez az eddigi legnagyobb címük talán.

válasz erre

Gólem

2 éve, 4 hónapja és 23 napja

Király. Ez legalább ösztökéli őket hogy máskor is elhozzák a játékaikat.

válasz erre
Nioh
17.999 Ft-tól
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

smadi1968 profiljaWickedSick profiljamarco profiljaMarduk profiljaHellblade profiljagery1113 profiljaPurple_Demon profilja