A Nintendo megígérte, hogy 2019 után sem hagyja magára a Nintendo 3DS-t

2018. április 30.
5.3181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a Nintendo Switch miatt sokan úgy gondolták, hogy a japánok a jövőben lassan leépítik a 3DS-t - hiszen a Switch egy hibrid konzol lett, ami handheld is egyben -, azonban a cég legutóbbi pénzügyi jelentését követően kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről.

Ez nem meglepő, hiszen több mint 72 millió Nintendo 3DS fogyott már el világszerte, egy ekkora tömeget pedig nem akar csak úgy magára hagyni a cég, ezáltal a részvényeseknek tartott közleményükben feketén-fehéren leírták, hogy a kis kézi konzolt még 2019-ben is biztosan támogatják majd.

Mint megtudtuk, csak idén még legalább öt vadonatúj belső fejlesztésű alkotás érkezik a konzolra, de 2019-ben is legalább egy új Mario & Luigi epizód jön, mindezek pedig csak az egyelőre megismert címek, melyek mellett biztosan van egy halom meglepetés is a japánok tarsolyában.
4 hozzászólás

Herooftime

6 éve, 5 hónapja és 1 napja

Persze, marketing szöveg, a külsős cégek már hanyagolják a 3DSt, lásd Dragon quest 11, japánban ps4-3DS, nyugaton ps4-pc, 3DS sehol.

válasz erre

Patrik94

6 éve, 5 hónapja és 2 napja

Micsoda eredményei vannak ennek a konzolnak! meglepett smiley

válasz erre

Gólem

6 éve, 5 hónapja és 2 napja

MEglepő hogy milyen sokáig kitart. Az utolsó kézikonzol. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

6 éve, 5 hónapja és 3 napja

Szerintem a 3DS, meg a Switch teljesen más tészta. Attól, hogy a Switch egyben hordozható is, még nem váltja le a 3DS-t.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja