A nagy teljesítmény mellett egészen csendes lett az EVGA GeForce GTX 1070 Ti

2017. december 08.
11.4911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az EVGA bemutatta legújabb GeForce GTX 1070 Ti grafikus kártyáját, ami azzal tűnik majd ki a számtalan hasonló versenyző közül, hogy hatalmas és speciális hűtést kapott annak érdekében, hogy csendesen, esetenként teljesen némán üzemeljen a gépházban.

Nyilván az EVGA kártyáján is pörögnek majd a ventilátorok, ha túl nagy terhelést kap a hardver, de a nagy hőtömb miatt sokkal alacsonyabb fordulatszámon , és később is kapcsolnak, mint az átlagos kártyáknál, így a zajszint is barátságosabb lett, amit a masszív hőcsöveknek és a megnyújtott alumínium lamelláknak köszönhet a VGA.

Ennek az ára az, hogy az EVGA GeForce GTX 1070 Ti egy kicsit vastagabb is lett, mint a többiek, ezáltal legalább három helyet elfoglal, de teljesítménye miatt ezen biztosan senki nem parádézik majd, hiszen a 8GB RAM mellett 1607 MHz-es alap és 1683 MHz-es boostolt órajelen tud ketyegni.

A kártya várhatóan még idén a boltokba kerül, és várhatóan 500 dollár, tehát nagyjából 130 ezer forint lesz az árcédulájára írva.
5 hozzászólás

WarriorAutobot

1 éve, 9 hónapja és 1 napja

Én is ebbe az árkategóriába dobtam be fejbe a kártyát.

válasz erre

M.O.R.P.H.

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

totyak írta:
Videokártyáéra. Tudom, hogy a kártya egyik oldalán még csavarral odafogatja az ember a házhoz, de akkor van egy jó kis súlya és a kártya másik oldala nem fix rögzítésű.
ÁÁÁ ezek a kártyák ,azért nem olyan hosszúak,hogy nagyon meghajoljanak.És persze ,ahogy mondod a háznál ugye odafogódnak .meg alul a pci-e sín is rögzíti.Sokkal jobban húzzák az alaplapi nyákot as hatalmas hűtők ,amik 1 kg felett vannak és sokkal kiseb helyen rögzülnek.

válasz erre

totyak

1 éve, 9 hónapja és 4 napja

M.O.R.P.H. írta:
Melyik nyákra gondolsz?
Az alaplapi ,vagy a videokari?
Videokártyáéra. Tudom, hogy a kártya egyik oldalán még csavarral odafogatja az ember a házhoz, de akkor van egy jó kis súlya és a kártya másik oldala nem fix rögzítésű.

válasz erre

M.O.R.P.H.

1 éve, 9 hónapja és 4 napja

Melyik nyákra gondolsz?
Az alaplapi ,vagy a videokari?

válasz erre

totyak

1 éve, 9 hónapja és 4 napja

Mindig azon csodálkozom hogy nem vetemedik meg a nyák ilyen súly alatt.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljababem profiljaManiac profilja