A Microsoft rájött, hogy miért akadoznak a játékok Windows 10 alatt Nvidia-konfigurációkon

2017. szeptember 13.
10.1651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kisebb botrányt okozott a rajongók körében, amikor a Microsoft kiadta a Windows 10 tavaszi alkotói frissítését, aminek következtében rengeteg rajongó kezdett el panaszkodni arra, hogy az addig tükörsimán futó játékaik hirtelen akadozni kezdtek.

A redmondi óriás először érthetetlenül állt az eset előtt, majd miután a frissítést követően az Nvidia fórumát is ellepték a kapcsolódó panaszok, rájöttek arra, hogy a hiba csak és kizárólag az említett gyártó grafikus kártyáira épülő rendszerek alatt jön elő, de a probléma ezen túlmenően is erőteljesen konfigurációfüggő volt, tehát nem mindenkinél jelentkezett.

Az eset akkora fejtörést okozott a Microsoft szakembereinek, hogy hónapokig ültek rajta, mire végül bejelentették: megtalálták végre a hiba okát, és bár nem kötötték a rajongók orrára azt, hogy mi állt a háttérben, ellenben azt kikötötték, hogy az októberi alkotói frissítéssel biztosan orvosolni tudják majd.
5 hozzászólás

totyak

7 éve, 1 hónapja és 26 napja

Olyan nehéz feladat volt, hogy hónapok kellettek hozzá? Vagy inkább annyira telibe szärták, hogy hónapok kellettek hozzá. Lehet választani.

válasz erre

VaPe

7 éve, 1 hónapja és 26 napja

Microsoft. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 1 hónapja és 26 napja

Szerencsére én nem tapasztaltam semmit eddig, de legyen is így!

válasz erre

zender

7 éve, 1 hónapja és 27 napja

Engem ki is dobált folyamatosan a játékokból és fagyott is a rendszer. Hihetetlen hogy képtelenek csak egyszer normálisan megcsinálni valamit.

válasz erre

drift3r91

7 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nekem nem volt gond, remélem ez igy is marad.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaDNS profilja