A Microsoft nem hajlandó megválni a Fable jogaitól

2016. május 12.
3.3911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Alaposan magára haragította a Fable-sorozat rajongóit a Microsoft, amikor néhány héttel ezelőtt nem csak a Fable Legends törlése mellett döntöttek, hanem a Lionhead Studios csapatát is bezárták, illetve menesztették.

Hogy pontosan miért is volt szükség minderre, azt a redmondi óriás nem árulta el, de a Kotaku magazin információi szerint ennél furcsább dolgokat is tett a Microsoft, lévén hiába jöttek felajánlások, ők nem akartak megválni sem a Fable jogoktól, sem a bezárásra ítélt stúdiótól.

Márpedig a lap névtelen forrásai szerint a közelmúltban több neves kiadó is jelentkezett a Microsoftnál annak érdekében, hogy több százmillió dollárért megvásárolják, és ezzel megmentsék a Lionhead Studios brigádját, ezen túl pedig a Fable IP jogainak birtokába kerülhessenek.

A Microsoft azonban minden ajánlatot elutasított, de a bezárás és a széria befagyasztása miatt nem igazán értjük, hogy miért. Talán úgy vélték, hogy ha az övüké nem lehet, akkor ne legyen másé sem?
5 hozzászólás

totyak

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

A fejlesztők szét fognak széledni, a játékot meg nem fogja befejezni senki, vagy nem úgy, ahogy kellene. El kellett volna adni és mindenki jól jár.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Ha ők nem kezdenek vele valamit akkor már senki ne kezdjen. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Lehet hogy vannak azért tervek még ott, csak titokban...

válasz erre

Tommy

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Jó fejek. Ha nekik nem jó, senkinek ne legyen az... röhögő smiley

válasz erre

VaPe

8 éve, 7 hónapja és 14 napja

Na ez elég fura hozzáállás. Valószínűleg annyi az oka hogy nem akarják hogy más nagyot szakítson vele.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja