A Marvelnek nagy tervei vannak videojátékos fronton

2016. június 15.
2.8911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A két leghíresebb szuperhősös képregény-univerzum, avagy a Marvel és a DC kapcsán kijelenthető, hogy míg filmes fronton határozottan előbbi világ jelentősebb és sikeresebb, addig a videojátékok kapcsán eddig inkább a DC univezumban született alkotások között találhattunk maradandóbbakat.

Ez a felállás azonban nem kizárt, hogy a jövőben megváltozik, mindennek pedig az egyik első jele az a Pókember-játék, amit éppen a Sony mutatott be saját E3-as konferenciáján, és amelyen azt láthattuk, hogy a Marvel logója alatt is lehet igazán minőségi alkotásokat készíteni.

Jay Ong, avagy a Marvel elnöke pedig a Polygon magazin munkatársainak tegnap elmondta, hogy ez konkrétan az egyik legfontosabb céljuk is, miután ugyanis két évvel ezelőtt csatlakozott a Marvelhez, egy új korszakot álmodott meg a kérdéses univerzumhoz kapcsolódó videojátékok kapcsán.

Mint kifejtette, a világ legjobb szuperhős karaktereit birtokolják, így megérdemlik, hogy egy megfelelően minőségi játékban szerepeljenek, amihez már keresik a megfelelő partnereket is, akikképesek lesznek biztosítani számukra az elvárható minőséget a videojátékok kapcsán. Reméljük akkor elkerülik az Activisiont...
3 hozzászólás

totyak

8 éve, 6 hónapja és 9 napja

Eddig minden egyes Pókember játék hulladék lett. Talán reménykedhetünk benne, hogy így a Marvel közreműködésével valami minőségi darab jön. Marvel nem tűri a lazaságot.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 6 hónapja és 9 napja

Hát reméljük jók is lesznek, mert ha nem akkor csak bukta lesz.

válasz erre

kpal

8 éve, 6 hónapja és 9 napja

Minőség fontos manapság különben bukta .

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2016
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja