A Konami kivonul a tripla-A piacról?

2015. szeptember 19.
3.9151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Konami mostanság gyakran felbukkan a hírek között, hiszen elég csak a köztük és Hideo Kojima közötti dolgokra gondolni, ám úgy tűnik a Konami-nál igen nagy változások következnek.

A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain hatalmas siker lett azt el kell ismernünk és így a Konami-nak is szép bevételei vannak belőle.

Azonban úgy tűnik az MGS 5 sikere ellenére a Konami kivonul a tripla-A piacról.

Erre több jel is mutat:

A francia Gameblog hozta le hírbe, hogy a Konami tervei között nem szerepel tripla-A cím, kivétel a Pro Evolution Soccer 2016 és a Metal Gear Online munkálatai. Ezt A Eurogamer csapata is megerősítette.
Julien Merceron, a Fox Engine technológiai direktora otthagyta a Konami-t néhány napja, arra hivatkozva, hogy nem tetszik neki a cég eltávolodása a konzolpiactól és a mobilok irányába vonul.
Még májusban a Konami elnöke, Hideki Hayawaka mondta azt, hogy a jövőben a mobilok jelentik majd a fő platformot. Ezt később javították és akkor azt mondták érdekük, hogy minden platformra fejlesszenek.
Rika Muranaka, zeneszerző aki dolgozott több Castlevania-n és Metal Gear-en is Twitter-en írta a következőt: "Igen... Ez nagyon szomorú... Nem írhatok zenéket több AAA játékhoz... Nos, kereshetek egy másik AAA céget"

A fentiek nagyon azt bizonyítják a Konami tényleg kivonul a tripla-A piacról, ám viszont tudjuk, hogy már összeállt egy új Metal Gear fejlesztőcsapat, így még elképzelhető, hogy a fentiek nem igazak.
4 hozzászólás

RyutheStaR

4 éve, 7 hónapja és 1 napja

Engem valahogy ez nem bánt...nem fognak hiányozni.

válasz erre

zender

4 éve, 7 hónapja és 1 napja

"már összeállt egy új Metal Gear fejlesztőcsapat"

Pont ezen gondolkodtam hogy most mi lesz velük. Nem értem egyébként hogy tarthat itt jelenleg a Konami, ez a mobilos irány szánalmas.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 7 hónapja és 1 napja

"jövőben a mobilok jelentik majd a fő platformot" Höhöhö, nem... A királykategória az, ami az AAA címeket viszi. Amellett nagy kijelzőn és kényelmes irányítással. Lehet egyszer a mobil lesz az, amit esporton is elővesznek, de akkor már egy gombnyomással küldöd ki a képet a TV-re, ahogy megy vele az egér és billentyűzet vagy kontroller, miközben valami grafikai csoda fut róla. Addig csak egy vacak, amiből könnyű sok bevételt szerezni. A telefonos játékok azok, amikkel a váróba, klotyón vagy iskolában elütöd az időt. Vannak jó játékok, de a legtöbb csak ennyi, említésre se igazán méltó.

válasz erre

Imperator

4 éve, 7 hónapja és 1 napja

A Konami adja oda a jogokat pár normális csapatnak, hátha fel tudnának támasztani néhány sorozatot.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaWickedSick profilja