A Horda mód sem marad ki a Strange Brigade-ból

2018. augusztus 08.
1.5121
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár csak karnyújtásnyira vagyunk a Strange Brigade megjelenésétől, a Rebellion Entertainment csapata azonban most bejelentette, hogy az eddig ismertek mellett további két új játékmódot hoztak össze a játékhoz a premierre.

A megjelenés napján ugyanis biztosan elérhető lesz majd a Horde Mode, ami a klasszikus Horda-típusú szabályrendszeren alapul, vagyis lényege nem más, minthogy túléljük az egyre nagyobb tömegben ránk támadó ellenfelek hullámait.

A másik frissen beharangozott újdonság a Score Attack játékmód lett, melyben a pörgésen lesz a hangsúly, tehát lényegében minél gyorsabban és minél látványosabban kell legyűrnünk a lehető legtöbb szörnyet ahhoz, hogy egy halom pontot kaphassunk ezért cserébe.

A Strange Brigade várhatóan augusztus 28-án jelenik majd meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
Strange Brigade megjelenésétől, a Rebellion Entertainment csapata azonban most bejelentette, hogy az eddig ismertek mellett további két új játékmódot hoztak össze a játékhoz a premierre.'>
3 hozzászólás

zender

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nehéz mód, de az egyik legjobb. Serious Samben pont azt szeretem pl hogy konkrétan csak ez a mód van benne. röhögő smiley

válasz erre

Tommy

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Jó is az, király móka! mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

6 éve, 1 hónapja és 15 napja

Ész mindig nagy királyság! mosolygó smiley

válasz erre
Strange Brigade
13.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaDav2377 profilja