A GTA Online sem maradt karácsonyi frissítés nélkül

2016. december 21.
5.2781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nagyszerű híreink vannak a GTA Online kedvelői számára, lévén a Rockstar Games bejelentette, hogy már elérhető a Festive Surprise 2016 frissítés, aminek részeként rengeteg ünnepi tárgyat és jutalmat fedezhetünk fel az alkotásban.

Habár a Rockstar rengeteg friss tartalmat is magával hozott, azonban minden korábbi karácsonyi GTA Online eventből ismerős apróság is visszatér közénk, ha tehát megtetszett korábban egy Mikulás sapka vagy egy cukormázas tanga, most újra felveheted őket.

A frissítés újdonságai között egyébiránt szezonális témájú sweaterek és sapkák állnak, amelyek a korábbi klasszikus maszkokkal, jelmezekkel és egyebekkel január 9-ig lesznek megtalálhatók az inventory-ban.

Persze mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ünnepi szmokingok, pizsamák, sőt még két újabb szuper verda is csatlakozott a játékhoz az ünnepek alkalmából, méghozzá az in-game bolt több leárazása, valamint egy fotópályázat mellett, amelynek részeként a #FESTIVESURPRISE2016 hashtaggal feltöltött képek mindegyike indul az ünnepi megmérettetésen, és az öt legjobb fotós 1 millió GTA dollárt kap jutalmul.
GTA Online kedvelői számára, lévén a Rockstar Games bejelentette, hogy már elérhető a Festive Surprise 2016 frissítés, aminek részeként rengeteg ünnepi tárgyat és jutalmat fedezhetünk fel az alkotásban.'>
7 hozzászólás

RyutheStaR

7 éve, 11 hónapja és 13 napja

totyak írta:
Jó lenne, ha idén tovább maradna majd a hó a játékban, tavaly csak pár nap volt.
Igen, én is támogatom az ötletet. Sőt, az volna a legjobb egyébként, ha legalább single playerben lehetne rá mód, hogy átváltsuk vagy egész télen maradna. Nem is értem, hogy miért nincs ilyen opció. szomorú smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 11 hónapja és 15 napja

Jó lenne, ha idén tovább maradna majd a hó a játékban, tavaly csak pár nap volt.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 11 hónapja és 15 napja

Jó lesz ez!
Kell mindenhova a cukormá... akarom mondani a karácsonyi hangulat. röhögő smiley

válasz erre

Maniac

7 éve, 11 hónapja és 15 napja

Bvektor írta:
Két autó? meglepett smiley Én csak egyről tudok. A Nero.
Egy, de mégis kettő: Truffade Nero és Nero Custom, legalábbis így szerepelt a közleményben.

válasz erre

Bvektor

7 éve, 11 hónapja és 15 napja

Két autó? meglepett smiley Én csak egyről tudok. A Nero.

válasz erre

Gólem

7 éve, 11 hónapja és 15 napja

Érdemes belekukkantani

válasz erre

RyutheStaR

7 éve, 11 hónapja és 16 napja

Na majd du. neki is esek... röhögő smiley

válasz erre
GTA Online
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja