A God of War rendezője kiállt a lineáris játékok mellett

2017. október 19.
4.4531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Túlzás nélkül a hét legszomorúbb híre volt, amikor az EA bejelentette, hogy bezárja a Visceral Games stúdióját, és az általuk készített Star Wars-játékot mások kezébe adja, ezzel egyetemben pedig egy jelentős módosításnak is alávetik.

Az ok - erősen lesarkítva a hivatalos közleményt - az volt, hogy a végeredmény ne legyen olyan lineáris, inkább sokkal szélesebb körű élményeket tegyen lehetővé. Sokak számára ez a kijelentés adott okot arra, hogy felszólaljanak az EA döntése ellen!

Ide tartozott Cory Barlog, a God of War rendezője is, aki a Twitteren fakadt ki a történtek kapcsán, és bár nagyon sajnálja, ami a Visceral Games srácaival történt, a leginkább viszont az bántja, hogy az EA döntése rossz fényt vetett a lineáris játékokra.

Mint a Twitteren elmondta, ő személy szerint nagyon szereti a lineáris játékokat, és elszomorítja, amikor valaki ezt a kifejezést egyfajta szitokszóként használja, hiszen szerint bőven lehet potenciál egy lineáris, történetalapú videojátékban is.


bezárja a Visceral Games stúdióját, és az általuk készített Star Wars-játékot mások kezébe adja, ezzel egyetemben pedig egy jelentős módosításnak is alávetik.'>
5 hozzászólás

totyak

7 éve,

Szerintem meg mindegyik cég úgy intézi a dolgát, ahogy akarja. Az egy dolog, hogy a játékosoknak nem tetszik és felszólalnak ellene, de másik játékfejlesztő cégnek, vagy annak dolgozójának nem kéne véleményt nyilvánítani.

válasz erre

Yanez

7 éve,

Totálisan egyetértek!

válasz erre

Az EA-nek az a baja hogy lineáris játékba nem lehet mikrotranzakciót pakolni és történetet meg nem tudnak írni.

válasz erre

Direktor

7 éve,

Helyes! mosolygó smiley

válasz erre

Totál egyetértek vele, és tök jó hogy ilyen jelentős videojátékos arc is ezt mondja.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja