A gamescom-on kaphatja meg következő animációs kisfilmjét az Overwatch

2016. augusztus 10.
2.4791
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A korábbi négy animációs kisfilm után a Blizzard megerősítette, hogy a rajongók kérésére mindenképpen készítenek még ilyen kis extrákat az Overwatch-hoz, de hiába is várták a fanatikusok, egy ideje csend honolt ezzel kapcsolatban a csapat háza táján.

Most azonban mintha megtört volna a jég, a Blizzard orosz közösségi csatornája ugyanis állítólagosan idő előtt megszellőztette, hogy a játék következő animációs kisfilmjét a kölni gamescom expón mutatják majd be, méghozzá augusztus 18-án, középpontjában az Overwatch egyik közkedvelt hősével, Bastion-nal.

Mivel a hírt a kérdéses oldalról eltüntették, ezért sajnos nem tudjuk megerősíteni nektek a történteket, mindössze egy képet tudunk még mutatni az állítólagosan The Last Bastion címmel érkező epizódról, az igazságra pedig jövő héten majd úgyis fény derül.

A gamescom-on kaphatja meg következő animációs kisfilmjét az Overwatch - 2. kép

Overwatch-hoz, de hiába is várták a fanatikusok, egy ideje csend honolt ezzel kapcsolatban a csapat háza táján.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ez is tutira király lesz!
A korábbiak is nagy kedvencek. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 3 hónapja és 15 napja

Érdekes, hogy egy csomó minden csak úgy idő előtt kiszivárog.

válasz erre

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 15 napja

Bastion! röhögő smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 3 hónapja és 15 napja

egyre jobb hirek rola . mosolygó smiley

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2016
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja