A Fortnite aktuális eventjében a közösség visszahozhatott egy korábban kivett cuccot

2019. május 05.
5.8541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az elmúlt időben a Fortnite játékosai megállás nélkül üldözhették a pályán lévő rúnákat, amikhez valamiféle teljesítési feltétel kapcsolódott, azonban az utolsó ilyen rúna is legyűrésre került.

A Loot Lake-nél lévő óriási ajtó végre valahára kinyílt a közösség összedolgozásának köszönhetően, amely egy fegyverekkel és tárgyakkal teli teremhez vezetett. Itt jön viszont a csavar: a terem olyan cuccokat rejtett, amiket kivettek a játékból az eddigi szezonok alatt, így a repülők, az Infinity Blade, a Tactical SMG, az ugrópadok, a Grappler és a Drum Gun egyaránt megtalálható volt itt jégbe fagyva.

Persze ahogy bejutottak a játékosok a terembe, azon nyomban vadul püfölni kezdték ezeket a jégdarabokat, hogy valamelyik holmit kimentsék belőle, és nagyon úgy fest, hogy ezzel döntést hozott a közösség, merthogy a Drum Gun került vissza véglegesen az alkotásba, miáltal arra következtethetünk, hogy a Drum Gunt rejtő jégoszlopot verték le először.

Fortnite játékosai megállás nélkül üldözhették a pályán lévő rúnákat, amikhez valamiféle teljesítési feltétel kapcsolódott, azonban az utolsó ilyen rúna is legyűrésre került.'>
5 hozzászólás

Hentes

5 éve, 3 hónapja és 24 napja

Ez egész jó húzás. mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 3 hónapja és 24 napja

Na király.

válasz erre

Tommy

5 éve, 3 hónapja és 24 napja

Hogy püfölik azt a ****t a lootért! röhögő smiley

válasz erre

zender

5 éve, 3 hónapja és 25 napja

Tök jó ötlet! meglepett smiley

válasz erre

Patrik94

5 éve, 3 hónapja és 25 napja

Ez mondjuk ***** jó ötlet! mosolygó smiley

válasz erre
Fortnite
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja