A Final Fantasy XV rendezőjének vezetésével nyitott új stúdiót a Square Enix

2018. március 27.
3.8851
Maniac profilja, adatai
Maniac
Új stúdiót nyitott Japánban a Square Enix, mely Luminous Productions név alatt már most érdemes a figyelemre, hiszen a csapat élére nem kisebb személy került, mint maga Hajime Tabata.

Aki esetleg nem tudná, emberünk volt a nagyszerűen sikerült Final Fantasy XV rendezője, és a korábbi munkáiból kiindulva biztosan nem hagyja majd, hogy tucattermék kerüljön ki a kezei közül, pláne hogy több fejlesztőt is magával vitt az említett JRPG-t megalkotott csapatból.

Ezt már most leszögezte a Square Enix is, akik a tokiói stúdió kapcsán bejelentették, hogy a csapat kizárólag tripla-A kategóriás IP-kre koncentrál majd, melyeket a nemzetközi közönségnek szánnak, vagyis nem csak Japán-orientált alkotások készülnek az új brigád falai között.
2 hozzászólás

totyak

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Az utolsó bekezdés roppant megnyugtató. Hajam égnek áll a japó játékoktól.

válasz erre

Gólem

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Wow, jó játékokat várok tőlük!

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljamovi profiljakadaj profiljamarco profiljaturatur profiljarDAVE profilja