A fejlesztők sajnálják, hogy nem szerepeltettek nőket már a Battlefield 1-ben is

2018. augusztus 23.
3.1051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Iszonyatosan nagy mértékű a DICE és az EA felé irányuló népharag, hiszen sokak szerint a fejlesztők meggyalázzák a háborús veteránok emlékét a Battlefield V előzetesében mutatott tartalmakkal, mint például a nők szerepeltetésével.

Az Electronic Arts korában már állást foglalt az ügy kapcsán, azonban most a fejlesztőbrigád is megszólalt, miszerint kifejezetten sajnálják, hogy nem raktak nőket már a Battlefield 1-be is, mert ez egy eszköz lett volna a játékosoknak, hogy többféle módon is kifejezhessék magukat.

Aleksander Grondal producertől származik a kijelentés, aki továbbá elmondta, hogy a franchise mindig is önmagunk kifejezéséről szólt, hogy olyan módon oldjunk meg egy-egy szituációt, ahogyan azt mi jónak látjuk, a női karakterek szerepeltetése pedig szerintük ehhez hozzájárult volna.

Szép dolog, hogy kiállnak valami mellett, azonban az ilyen megosztó nyilatkozatok egészen biztosan nem fogják hozzásegíteni a Battlefield V-öt, hogy jobban pörögjenek az előrendelési számok.
Battlefield V előzetesében mutatott tartalmakkal, mint például a nők szerepeltetésével.'>
5 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 27 napja

Elvileg csak angolok és németek lesznek eleinte, én inkább ezért reklamálnék.

válasz erre

sony1515

6 éve, 27 napja

ouuuuuu de bezeg az Assassin's Creed -ben lehet nökel szaladgálni stb!!!!!! röhögő smiley az senkit sem zavar ,de itt igen de kényesek letünk baszátok meg röhögő smiley hány inger néhány ember ! de nagy port kavart a trailerben a nö én örülök nekik hajrá röhögő smiley

válasz erre

Neurotic

6 éve, 27 napja

Az internet tele van ostoba emberekkel akik szeretnek háborút vívni az interneten, ez az egész Bf5 kapcsán történő felháborodásnál is kiütközött. Feltűnt egy nő a trailerben, ó te jó ég, most mi lesz? Semmi. Én sosem voltam jó töriből, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy ne lett volna nő a fronton. A nőkhöz sem értek röhögő smiley De azt tudom, hogy fantasztikusak és egyben makacsok is. Szóval ha csak egy nő is a fejébe vette, hogy ő megy harcolni akkor biztos nem tudta megállítani senki. De mindenki úgy ragadott kapát meg kaszát, mintha ő bizony ott lett volna a háborúban és harcolt volna az összes fronton ... az összes fronton is. Agyrém.

Egyébként hol voltak ezek a szabadságharcosok mikor a Cod - WW2 multijában fekete bőrű, náci nők tűntek fel? Vagy az valamiért a vakfoltjukra esett? röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 1 hónapja

Ez a megfelelni akarás mánia ez most már kurvára idegesítő!

válasz erre

Tommy

6 éve, 1 hónapja

Nekem nem hiányoztak.

válasz erre
Battlefield V
19.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja