A fejlesztők elnézést kértek, amiért alábecsülték a Battalion 1944 sikerét

2018. február 05.
1.9101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem pontosan úgy sikerült a Battalion 1944 indulása, ahogyan azt a Bulkhead Interactive, de sokkal inkább a rajongók gondolták korábban, lévén bár a világháborús lövölde még csak korai változatban vált elérhetővé, a szerverproblémák miatt azonban csak kevesen tudták élvezni.

A készítők azonban szerencsére gyorsan reagáltak a nagy tumultusra, így ma már több ezer ember játszik boldogan a szervereken, azonban Joe Brammer, a stúdió vezére a Youtube-on egy videóüzenet részeként elnézést kért a rajongóktól, és kiemelte, hogy eszében sincs azzal védekezni, hogy alkotásuk még csak korai változatban létezik.

Joe a felvételen teljes egészében magára vállalta, hogy úgy sikerült a Battalion 1944 indulása, ahogy, mert elmondása szerint túl kevés szervert béreltek ki az indulásra, holott munkatársai figyelmeztették rá, hogy baj lesz. Baj pedig lett is, mert a vezér szerint nem számított arra, hogy ilyen nagy érdeklődés lesz a játékuk iránt, ami nemcsak nagyszerűen sikerült, hanem ma már végre problémamentesen játszható is.

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

miertkellettaregbevezetes

1 éve, 9 hónapja és 27 napja

Vicces hogy 100k kulcsot osztottak ki a bétára de 16k játékostól behlatak a szerverek mire gondoltak..... nem is értem.

Szépen hasít az eladás már 88,395 steam-en következő upadetnél már 100k felett lesz. Remélem nagy siker lesz és jön egy single player kampány bele.

válasz erre

totyak

1 éve, 9 hónapja és 27 napja

Én csak azt nem értem, hogy minek készítenek játékot, ha nem is bíznak a sikerében.

válasz erre

Direktor

1 éve, 9 hónapja és 27 napja

Szép dolog beismerni a hibákat. Az ilyen nyilatkozatok megdobják a népszerűséget az biztos.

válasz erre

Hentes

1 éve, 9 hónapja és 27 napja

Szerintem ez nekik a legnagyobb öröm

válasz erre

Patrik94

1 éve, 9 hónapja és 27 napja

Azért ez így elég korrekt

válasz erre
Battalion 1944
4.699 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

M.O.R.P.H. profiljagery1113 profiljaWarriorAutobot profiljaManiac profiljamarco profilja