A Doom Eternal producere szerint Mick Gordon már szinte biztosan nem ír több zenét a sorozatnak

2020. május 05.
10.9761
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő részletek láttak napvilágot korábban azzal kapcsolatban, hogy Mick Gordon, a Doom Eternal ismert zeneszerzője csúnyán összerúgta a port az id Software csapatával, ami mindmáig valójában csak pletykának számított.

Marty Stratton, a Doom Eternal vezető producere azonban fontosnak tartotta tisztába tenni a dolgot, ezért egy nyílt levelet írt a rajongóknak, melyben kiemelte, hogy a történtek után sokan úgy hihették, hogy gondatlanok voltak az id Software keretein belül, esetleg tiszteletlenek a játékzene kapcsán, míg mások azt feltételezték, hogy korlátozták Mick kreatív szabadságát, de mint a producer kiemelte: valójában egyik állítás sem igaz.

Marty szerint eltekintve Mick Gordon tehetségétől, valójában szó szerint küzdöttek azért, hogy megfelelő kommunikáció alakulhasson ki a zeneszerző és a csapat között, ez a folyamatos probléma pedig alaposan lerontotta köztük a bizalmat, hiszen ezzel nem egyszer a Doom Eternal jövője is kétségessé vált.

Leginkább ez volt az oka annak, hogy Mick és az id Software közti kapcsolat ennyire megromlott, és a producer szerint nem valószínű, hogy a zeneszerző még egyszer Doom-játékon dolgozik majd, ezáltal már a következő DLC zenéit sem neki adják ki.
4 hozzászólás

Direktor

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Majd jön másik.

válasz erre

Gólem

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Nagy kár érte. De vannak még tehetséges zenészek.

válasz erre

Tommy

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Ohh...

válasz erre

Patrik94

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Nem örülünk Vincent.

válasz erre
Doom Eternal
19.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

M.O.R.P.H. profiljaWickedSick profilja