A Cyberpunk 2077 miatt halasztják az Everspace 2 debütálását

2020. november 01.
11.4171
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Kevés nagyobb kutya van most a terepen, mint a Cyberpunk 2077, éppen ezért abszolút érthető, hogy más stúdiók igyekeznek elkerülni a játékaikkal a lengyelek gigantikus RPG-jét, és inkább halasztanak, csak hogy ne egy időablakban adják ki a produktumukat.
 

Az Everspace 2 eredetileg most decemberben jelent volna meg, ám miután a CD Projekt Red halasztotta a Cyberpunk 2077-et december 10-ére, így úgy döntöttek, hogy jobb lenne, ha inkább áttennék 2021 januárjára a kiadást. Ugyanígy járt el egyébként a Grinding Gear Games is, akik a Path of Exile 3.13-as frissítését / expanzióját tette át jövő év elejére.

Ami különösen szimpatikus az egészben, hogy a stúdiók kicsit sem rejtik véka alá, hogy a Cyberpunk 2077 miatt pakolják át a megjelenési dátumot, ugyanis tudják jól, hogy mindenféle sajtóorgánum csak és kizárólag azzal fog foglalkozni, ha a boltok polcaira kerül, ezzel totálisan megsemmisítve minden mást.
6 hozzászólás

totyak

5 hónapja, 3 hete és 3 napja

Erősen kétlem, hogy a két játék vásárlóbázisa nagy mértékben fedné egymást, az meg kit érdekel, hogy a sajtó kevesebbet foglalkozik velük. Aki tudja, hogy jön egy ilyen játék, érdekli a játék, az rá fog keresni, nem kell az arcába tolni.

válasz erre

petrovicsz

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Most komolyan, még egy frissítést is tolnak miatta? Ez egy vicc.

válasz erre

muki

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Rettenetesen buta üzletpolitika. Ezzel gyakorlatilag a saját terméküket minősítik, kifejezik vele hogy ****t sem ér egy CP2077 mellett.

válasz erre

nurbanu

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Majd az lesz még nagy pofára esés ha még sem jelenik meg decemberben hanem tovább tologatják amire elég nagy a valószínűség úgy hírlik, akkor jövőre nem fog kiadni senki sem játékot mert félnek a CPR-től, közbe meg rég megjelenhettek volna a játékok, nem baj minél tovább húzzák annál mélyebbre süllyednek.

válasz erre

VaPe

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Rohadt kellemetlen hogy egy játék ilyen hatással van másokra is...

válasz erre

Mordorer

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Ez mekkora gáz.

válasz erre
Everspace 2
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt