A Bungie elárulta, hogy majdnem katasztrófába fulladt a Destiny E3-as leleplezése

2021. szeptember 10.
36.2891
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Már 7 éve annak, hogy megjelent a Destiny, elnézve hogy 2014 szeptember 9-én adta ki a Bungie az első felvonást, és ennek ünneplése gyanánt a fejlesztőcsapat egy borzasztóan érdekes sztoriról emlékezett meg új blogposztjában.

Az E3 2013 során mutatták be a Destiny-t, ami kapcsán az volt az eredeti terv, hogy valós időben játszanak majd a játékkal, miközben Joe Staten, a csapat egykori írója kommentálta volna a történéseket Jason Jones stúdióalapító társaságában.

A baj akkor történt, amikor Jones monitorja megszűnt létezni, és nem tudták azonosítani a probléma forrását. A Bungie gyorsan tervet váltott és egy előre felvett gameplay-t raktak a képernyőre, majd az előadóknak ennek megfelelően kellett alakítaniuk a kommentárjukat.

A blogposzt szerint a közönség soraiban senki nem vette észre, hogy a háttérben ők egyébként fel-alá rohangáltak, hogy helyrehozzák a dolgot, és azt, amikor átváltottak a tartalék gameplay videóra, a legtöbben egy szimpla töltőképernyőként konstatálhatták.
blogposztjában.'>
5 hozzászólás

Tommy

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

Ezeken én már meg sem lepődöm. röhögő smiley Sokszor van ilyen, a leghíresebb az Apple akik a Macintosh gépet nem tudták életre kelteni.

válasz erre

Direktor

2 éve, 9 hónapja és 6 napja

De szerencsétlenek voltak.

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Bal****ok! röhögő smiley

válasz erre

VaPe

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Mennyi játékkal lehet ez így! mosolygó smiley Emlékszem a Microsoft egyik óriási buktájára, amikor PC-ről ment az Xboxosnak mondott játék. röhögő smiley

válasz erre

muki

2 éve, 9 hónapja és 7 napja

Huuu ez inkább ciki dolog.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja