A Borderlands 3-ban is rendkívül fontos lesz a történet

2019. július 09.
4.6341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a Borderlands-sorozat harmadik epizódja papíron rengeteg változással kecsegtet majd a rajongóknak, azonban a Gearbox néhány dologban nem szeretne módosítani, ezáltal például a történet fontossága és mélysége megmarad a fókuszban.

Mindezt maga Anthony Nicholson, a játék vezető producere osztotta meg a Gaming Bolt munkatársaival egy interjúban, melyben kiemelte, hogy egy nagyon jó írócsapatuk van, tehetségüket pedig szeretnék kihasználni azért, hogy egy megfelelően mély történet születhessen, ami a korábbi epizódokhoz hasonlóan sok darabkából áll majd össze, és rengeteg karaktert vonultat fel.

A producer hozzátette még, hogy nemcsak egy jó sztorit akarnak adni a rajongóknak, hanem azt is szeretnék, ha a történet és a játékmenet illeszkednének egymáshoz, kiegészítenék egymást, ami majdnem nehezebb feladat, mint egy jó cselekményt írni.

Hogy sikerült-e mindez a Gearbox-nak, azt legkorábban szeptember 13-án deríthetjük ki, lévén akkor érkezik majd a Borderlands 3 PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
3 hozzászólás

Xelosz

5 éve, 2 hónapja és 9 napja

Ezt eddig is tudtuk.
Graf megosztó én szeretem nagyszerű volt az első két részben.
harmadik rész viszont számomra nem létezik röhögő smiley
játszák itt az "epicet" holott előtte legendák voltak...

válasz erre

Mordorer

5 éve, 2 hónapja és 10 napja

Van benne történet? meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

5 éve, 2 hónapja és 10 napja

Tökmindegy akkor is bűn ronda. röhögő smiley

válasz erre
Borderlands 3
5.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profiljaBotyi profilja