A Blizzard szerint komoly esélye van egy Overwatch pályaszerkesztőnek

2017. március 21.
3.0451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Overwatch-hoz ugyan rendszeres időközönként érkeznek friss tartalmak, azonban azzal minden rajongó egyetért, hogy ennél gyakrabban is futhatnának be hozzá újabb pályák, karakterek és egyéb apróságok.

A legfrissebb hírek szerint, ha más nem is, az extra pályák kérdése csakhamar megoldódhat majd, lévén Jeff Kaplan, az Overwatch rendezője a játék hivatalos fórumán bejelentette, hogy nagyon nyitottak arra, hogy alkotásukhoz egy pályaszerkesztőt is elkészíthessenek a jövőben, de mivel a háttérben egy új grafikus motor áll, ez sajnos nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

A Blizzard hosszútávú tervei között azonban szerepel az Overwatch pályaszerkesztőjének megvalósítása, szóval egy napon majd biztosan eláraszthatják a játékot a rajongói tartalmak, erre azonban egy ideig még biztosan várni kell.
Overwatch-hoz ugyan rendszeres időközönként érkeznek friss tartalmak, azonban azzal minden rajongó egyetért, hogy ennél gyakrabban is futhatnának be hozzá újabb pályák, karakterek és egyéb apróságok.'>
5 hozzászólás

totyak

7 éve, 8 hónapja és 8 napja

Az a nap szerintem akkor fog eljönni, amikor jelentősen megcsappan majd az érdeklődés a játék iránt és valamivel fel kell rázni. Egy pályaszerkesztő tökéletes az ilyenre.

válasz erre

Imperator

7 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ha már ők lusták új pályát csinálni, majd a fanok megoldják. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ajaj, nem biztos hogy olyan jó pályák is lesznek a listán. röhögő smiley

válasz erre

Elisorne

7 éve, 8 hónapja és 9 napja

Előre látom a hisztit a pályák miatt röhögő smiley

válasz erre

muki

7 éve, 8 hónapja és 9 napja

Jó ötlet kár lenne kihagyniuk.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja