A BioWare fejlesztői elárulták, hogy az Anthem fejlesztése igazi rémálom volt

2019. április 02.
6.2741
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Kotaku összeszedett egy sor nyilatkozatot meg nem nevezett BioWare-alkalmazottaktól, akik elmondták a véleményüket, hogy miért került kiadásra végül az Anthem kritikán aluli állapotban.

Tekintve, hogy egy roppant hosszú gyűjteményről van szó, így inkább csak a lényegesebb pontokat foglalnánk össze. Kapásból kezdődtek ott a gondok, hogy 2017-ben, a Mass Effect: Andromeda megjelenése környékén fogalmuk sem volt a fejlesztőknek, hogy milyen jellegű játék legyen az Anthem, attól függetlenül, hogy voltak valóban ígéretes prototípusaik.

A megbeszélések rendszerint úgy értek véget, hogy nem jutottak dűlőre, miáltal a két főstúdió között egyre nagyobb volt a feszültség. Ezenfelül a Frostbite Engine használata kapcsán is kritikus hibák merültek fel.

Ami viszont igazán érdekes, hogy a játék valódi, teljes értékű fejlesztése az utóbbi másfél évben zajlott, a nyilatkozatok alapján a fejlesztők egy része azt sem tudta, milyen stílusú mű lesz az Anthem. Mindezek mellé jön még az is, hogy a BioWare-t egy krízishelyzetben lévő stúdióként jellemzik, ráadásul depressziós és szorongó alkalmazottakról szólnak a hírek, akik volt, hogy hetekre, akár hónapokra szabadságot vettek ki, hogy megbirkózzanak a stresszel, ám így is akadtak olyanok, akik végül nem tértek vissza a szünetről.

Miután a Kotaku lehozta ezt a cikket, a BioWare is reagált a vádakra. Gyakorlatilag nem tagadtak semmit, elmondták, hogy valóban stresszes volt a munkakörnyezet, azonban sosem volt szándékuk bárkivel is kiszúrni, sőt igyekeznek különösen odafigyelni az alkalmazottak egészségére és az Anthemet valóban egy csapatként hozták létre. Ennek ellenére nem tagadnak semmit, főleg annak képében, hogy ők is tudják, hogy milyen állapotban jelent meg végül a játék.
7 hozzászólás

smadi1968

8 hónapja, 2 napja

Hát rémálom is lett!!!!

válasz erre

VaPe

8 hónapja, 3 napja

Mossák kezeiket...

válasz erre

Neurotic

8 hónapja, 3 napja

totyak írta:
Azért az nagyon érdekes számomra, hogy mindig csak egy sikertelen játék megjelenése után olvashatunk ilyen híreket. Ha vacak volt a munkakörnyezet, úgy érezték, hogy nem lesz jó a játék, vajon miért nem keresték már meg a fejlesztés közben a sajtót, akár névtelenül. Sokkal nagyobb visszhangja lett volna.
Mert amíg nem jelenik meg a játék addig senkit nem érdekel, hogy milyen állapotban van. Viszont ha kiadják ott már jogosan merül fel a kérdés, hogy miért is lett ilyen? Ez pedig egy magyarázkodás. Talán a fejlesztők is azt hitték a játék kiadásakor, hogy jóvanazúgy.

válasz erre

totyak

8 hónapja, 3 napja

Marduk írta:
Mert elég hamar kiderült volna, hogy ki tette a bejelentést, és kirúgták volna érte?
Miből derült volna ki? Millió helyről, névtelenül lehet netezni. Most miért nem derül ki, hogy ki volt a pletyka forrása?

válasz erre

Marduk

8 hónapja, 3 napja

totyak írta:
Azért az nagyon érdekes számomra, hogy mindig csak egy sikertelen játék megjelenése után olvashatunk ilyen híreket. Ha vacak volt a munkakörnyezet, úgy érezték, hogy nem lesz jó a játék, vajon miért nem keresték már meg a fejlesztés közben a sajtót, akár névtelenül. Sokkal nagyobb visszhangja lett volna.
Mert elég hamar kiderült volna, hogy ki tette a bejelentést, és kirúgták volna érte?

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

8 hónapja, 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

8 hónapja, 3 napja

Azért az nagyon érdekes számomra, hogy mindig csak egy sikertelen játék megjelenése után olvashatunk ilyen híreket. Ha vacak volt a munkakörnyezet, úgy érezték, hogy nem lesz jó a játék, vajon miért nem keresték már meg a fejlesztés közben a sajtót, akár névtelenül. Sokkal nagyobb visszhangja lett volna.

válasz erre
Anthem
17.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profilja